21. ~ Megbocsájtás

Harryvel minden egyes napom csodálatos volt. Annyira próbált óvni, és kényeztetni, mintha már attól félne, hogy elveszít. Pedig semmi különös nem történt. Nem is értem. Mindig előáll valami új, őrült ötlettel -ami nekem tetszik- és kénytelen vagyok megcsinálni, mert különben bedurcizik. Hihetetlen. Öröm volt a karjaiban aludni, vagy csak simán megcsókolni. De egy felem még is azt mondta, hogy ez így nem helyes. Igaz, hogy boldognak mondhattam magam, de mindig volt egy olyan érzésem, hogy tudnék jobban szeretni, Mást. Csak nem jöttem még rá, kit takar a más.

*Niall szemszöge*
Mióta Sky elvesztette az emlékezetét, és Harryvel jár, szinte ki sem teszem a lábam a szobámból. Még enni sem eszek valami sokat. Az is lehet, hogy 3 évesen többet ettem egy nap, mint mostanában. Nem tudom. De nincs kedvem lemenni, hogy láthassam Skylert. A boldog Skylert, aki Mással boldog. Örülök, ha ő az, de mellette én összetörtnek, üresnek érzem magam. Liam már nagyon sokszor próbált hozzám bejönni, hogy segítsen, vagy csak valami kaját tukmáljon belém, de általában elküldtem.
-Bejöhetek? -hallottam a kérdést Lou szájából egy halk kopogtatás kíséretében.
-Persze, nyitva van.
-Arra gondoltunk a srácokkal, hogy mivel mostanában szinte semmit sem csinálsz, csak azon gondolkozol, hogy mit ronthattál el, ezért eljöhetnél velünk egy kis piknikre. Úgy is keveset is eszel, természetbe sem mész ki, na meg a társaságod hiányzik nekünk.. Tudod, hogy felvidítottad mindig a szomorú napjainkat? Most viszonozni szeretnénk.
-Skyelerék jönnek?
-Persze. Mint egy nagy család, úgy szeretnénk menni.
-Akkor nem megyek.
-Nézd Niall. Attól még, hogy most nem emlékszik rád, majd biztosan fog. Csak ha te nem teszel ellene semmit, és hagyod, hogy egyre jobban beleszeressen Harrybe, akkor úgy sem lesz ennek már jövője. És mivel családként szeretnénk menni, neked is jönnöd kell, mert te is a család része vagy, nélküled nem vagyunk teljesek.
-De nekem nincs ahhoz undorom, hogy lássam, Harry hogyan dédelgeti Skyt. Nekem magával a helyzettel van a gondom, nem pedig bármelyikőjükkel is. De ha lenne is bajom, az is csak Harryre irányulna, mert ő pontosan tudta, hogy mi a helyzet, mégis rányomult..
-Én megértelek. De gyere légyszíves velünk. Hidd el, neked is jó lenne.
-De.. muszáj?
-Ne legyél elzárkózva, gyere. De ha máshogy nem megy, akkor igen. Igen, muszáj.
-Jó, rendben, megyek. Csak adjatok egy fél órát és elkészülök. -bólintott egyet, majd kiment. Elkezdtem rendbe hozni magam, mert mát vagy 3 hete meg sem fürödtem szerintem. Teljesen elhanyagoltam magam.

*Skyler szemszöge*
Piknikezni mentünk ma. Már a nappaliban ültünk egy negyed órája, mikor végre Niall kezdett leszambázni a lépcsőn. Komolyan több ideig készül, mint egy lány. El sem hiszem.
-Na végre. Akkor mehetünk? -kérdeztem.
-Menjünk.. -túrt bele a hajába -amit elég szexin csinált- majd az ajtó felé vettük az irányt. Louis és Eleanor, Liam és Danielle, Zayn és Perrie valamint Harry és én kézen fogva mentünk. Niall hátul döcögött, egyedül. Utálom, mikor Forever Alone-kodik. Gondoltam hátramegyek hozzá, ne legyen olyan egyedül.
-Szia. Mizujs?
-Semmi.
-Mit csinálsz mostanában?
-Semmit.
-Mi baj van?
-Semmi.
-Hú, de bőbeszédű itt valaki...! -bokszoltam bele a vállába.
-Figyelj Skyler. Én nem tudok úgy tenni, mintha nem zavarna, hogy Harryvel vagy. Mert ez nem igaz. Engem kibaszottul zavar. De nem tudok ellene mit tenni.
-Miért?
-Mert szeretlek, Skyler! Nagyon szeretlek, és nem tudom egyszerűen még mindig felfogni, hogy nem emlékszel rám...
-Tudod... emlékszem.
-HOGY MI? -tört ki belőle pár perc gondolkodás után.- Te emlékszel rám, és mégis Harryvel maradtál? Te szerettél engem egyáltalán akkor? Vagy csak játszottad magad, hogy még jobban kelljél Harrynek?
-Nem, Niall. Ez nem egészen így van. Én azt mondtam, hogy emlékszem. De azt nem mondtam, hogy mennyire. Csak annyi jött elő nekem eddig veled kapcsolatban, mikor odaadtad ezt a láncot.. -majd a zsebembe kotorászva előhúztam.- Azóta mindig nálam van, hogy hátha eszembe jut valami. Tudod, nem bírom nézni, ahogy szenvedsz.. Miattam. Így gondoltam, ha ez nálam van, akkor biztosan elő fog jönni még más is, de nem így lett. Sajnálom Niall.
-Nem, ne sajnáld. Én sajnálom, hogy úgy neked támadtam az előbb... De szeretném, hogy tudd: Én nagyon szeretlek téged, Skyler. -válaszként adtam neki egy puszit, majd visszamentem Harryhez. Szép lassan odaértünk a Louék által kitalált helyre. Leterítettük a pokrócokat, majd kiraktuk a kaját, és kezdődött a "buli". Minden jól ment, míg Harry hozzá nem ért a derekamhoz úgy, ahogy nem kellett volna...

*Niall szemszöge*
Jó volt végre leülni, mert már nagyon elfáradtam a gyaloglásban. Jó volt tisztázni a helyzetet Skylerrel, de akkor sem hiszem el, hogy csak egy puszi volt a válasz arra, hogy bevallottam neki érzelmeimet. Bár hetek óta ez volt az első érintkezési forma kettőnk között, így ennek is nagyon örültem. Épp a harmadik szendvicsemet ettem, mikor láttam, hogy Harry és Skyler fogócskáznak, mert Hazza meg akarja csikizni Skyt. Nevetni támadt kedvem attól, ahogyan ott egymást kergették, mint az oviban, régen. Ezt a fajta nevetést nem tudtam visszatartani, bármennyire is akartam volna. Kitört belőlem.
-Jé, Niall nevet?! -lökött oldalba Zayn.
-Ez nem újdonság... -visszafordítottam a fejem, és már csak Sky ledöbbent arcát láttam. Utána egy kicsi vita, nem értettem, hogy min, mert túl messze voltak, de a végén Skyler adott egy nagy pofont Harrynek, majd elkezdett rohanni felénk. Mikor már közelebb került láttam, hogy sír. Nagyon sír. Megfagyott bennem a vér is, annyira megijedtem, hogy mi történhetett. Szaladt felém, sírt és közben a nevem üvöltözte:
-Niall! Niall! Niall! Én.. én annyira -kuporodott oda hozzám- annyira sajnálom. Nem is tudom, hogy hogyan voltam képes elfelejteni, hogy mennyire szeretlek téged. Kérlek, nagyon szépen kérlek.Meg tudsz nekem bocsájtani? -egyszerűen ledöbbentem. Hogyan jutott eszébe minden ennyire hirtelen? Azt sem tudtam fű vagyok-e vagy fa, nemhogy még válaszoljak erre neki...
-Persze. De ez miből jutott eszedbe? És mennyi minden?
-Minden. Minden, érted? Egytől-egyig. Az összes pillanat, amit együtt töltöttünk. Mindenre emlékeztem abból, ahogyan Harry megfogta a derekam. Pont úgy, mint azon az estén, meg mint a büfé előtt Dustin. Kérlek szépen, bocsáss meg nekem! Nagyon szeretlek és nem szeretnélek elveszíteni...
-Ne félj, engem sosem fogsz elveszíteni. -majd óvatosan elkezdtem szája felé közeledni. Biztosra akartam menni, így addig nyitva maradt a szemem, míg össze nem tapasztottuk szánkat. Már nem is tudom mióta erre a csókra éheztem...

*Skyler szemszöge*
Úgy csapott belém az összes emlék, mint a villám csapás. Egyszerre mind. És elég volt ehhez egy rossz érintés. Könyörgöm Harry, ez miért nem ment neked előbb?! Annyira lelki ismeret furdalásom van az egész miatt, hogy azt el sem tudom mondani. Felvettem azt a gyönyörű szép nyakláncot, amit már régóta a zsebemben hordok, majd megcsókoltam Niallt. Mindig is éreztem, hogy valaki mást jobban tudnák szeretni, de hogy azt is ennyivel? Nem is értem, hogyan felejthettem el az összes percet, amit ezzel a csodálatos emberrel töltöttem. Viszont bármennyire is voltunk most boldogok, még várt egy beszélgetés az egész csapattal, Harryvel és az anyámékkal. Az utóbbi lesz a legnehezebb. Olyan sok kihagyásom van, hogy az szinte pótolhatatlan. De mivel a most szerzett emlékeim nem törlődtek, hál' Istennek, így emlékszem, hogy apám és anyám nem jöttek be, nem látogattak meg engem, egyszer sem. Azóta nem hallottak felőlem mióta kórházban voltam. Hát ez szép. Igazán jó szülők. Az rendben van, hogy nemsokára betöltöm a 18-at, de akkor is a gyerekük vagyok.
Miután a pikniken sikerült összepakolnunk, hazaindultunk, mert már kezdett sötétedni. Most már Niall kezét fogva jöttünk haza. A többiek természetesen nem értettek semmit. Mivel vár ránk még az a bizonyos beszélgetés, mikor beléptünk a házba, közöltem velük.
-Holnap mindent meg kell beszélnünk.
-Miért csak holnap? Kíváncsi vagyok..
-Azért Louis, mert most fáradt vagyok. Meg át kell cuccolnom Niallhöz. Az sok melóval jár.
-Ó, értem. -ezután mindenki elment a saját dolgára. Niall és Harry segítettek átvinni minden cuccom, majd Harrytől kaptam egy bocsánat kérést. Legalább ezt most jól csinálta.
-Ugye nem fog közénk állni az, ami köztem és Harry között történt? -félve kérdeztem meg ezt a kérdést, mikor leültem az ágyon, jól megszokott helyemre.
-Ez most komoly? Még szép, hogy nem. -válaszolta magabiztosan Nialler.
-De Niall, ugye tudod, hogy én szeretem Harryt és szeretni is fogom, csak máshogy. És bármi is volt és bárhogy, én jártam vele..
-Te most komolyan már most egy vitát akarsz? -fordult felém szúrós, de egyben csodálkozó tekintettel.

Nem tudom, hogy össze fog-e ez jönni, de remélem. Szóval: 4 hozzászólás és érkezem.♥
U.i.: Sajnálom, hogy ilyen későn, de sokat kell tanulni. Viszont remélem tetszett a rész, és összegyűlik a komi.:)