Sziasztok.! Tudom, hogy régen hoztam részt, de most nem ezért írok. Szeretném tudni, hogy ki olvassa a blogom és hogy egyáltalán azok szerint érdemes-e folytatnom. Nagyon sokat gondolkoztam már ennek a blogomnak a sorsán, de nem tudtam dűlőre jutni. Úgyhogy inkább az olvasóimhoz fordulnék: Szerintetek írjam tovább? Szeretnétek részeket? Vagy már teljesen el lett felejtve a blog?
A visszajelzések alapján fog eldőlni a sorsa az oldalnak. Ha úgy döntök, hogy törlöm, akkor még jövök egy búcsúval, de addig is: Szeretlek titeket.:) Sok boldogságot és kellemes ünnepeket.:)x
~Szilvi.:Dx
2012. december 26., szerda
2012. október 22., hétfő
22. ~ Muszáj megint?
-Nem, én nem akarok veszekedni, csak azt szeretném, ha ezt a pár hetet teljesen le tudnánk zárni. -néztem reménykedő tekintettel Niall szemébe.
-Le tudjuk zárni, Sky. Ha meg nem, akkor az Harry hibája.
-Niall, én nem kérem, hogy felejtsük el ezt az egészet, mert tudom, hogy lehetetlenség lenne. Én csak azt kérem, hogy ne okold érte Harryt. Nem csak az ő hibája. Ebben hibás vagyok én is és te is, pont annyira, mint Harry.
-De mégis miért? Miért véded őt, Skyler?
-Nem védem. Csak azért te is tehettél volna többet értem annál, hogy itt ülsz a szobádban. Én meg azért vagyok hibás, mert nem hallgattam Louisra. Pedig ő is és Harry is megmondták, hogy igaz, amit a kórházban mondtak.
-Mégis mit kellett volna tennem? Minden egyes percben ott volt melletted Harry.
-Több időt tölteni velem, Harryt meg el lehetett volna küldeni. De tudod mit? Zárjuk le. Nem akarok veszekedni. Csak azt szerettem volna, ha ez nem lenne a kapcsolatunk terhére. De úgy látszik, itt már több van, minthogy én Harryvel voltam. Téged már régen más zavar sokkal jobban. -megfordultam, és kisétáltam a fürdőbe.
-Ne, Skyler! Sajnálom. Nem így akartam... -hallottam mit mond, de nem érdekelt. Csak készülődtem a lefekvéshez. Mikor teljesen kész voltam és visszamentem a szobába, láttam, hogy Niall alszik. Bebújtam mellé és próbáltam én is aludni.
*Niall szemszöge*
Egyáltalán nem így akartam Sky-yal beszélni, de valahogy kijött. Nagyon megbántam, és tudtam, hogy őt is megbántottam. Lehet, hogy igaza van. Lehet, hogy ez már nem arról szólt nekem, hogy ő Harryvel volt, hanem Harryről. Szimplán nem tudtam eldönteni, hogy mérges vagyok rá, vagy csalódtam benne. De róla szólt. És teljes mértékben megbántam mindazt, amit Skyler fejéhez vágtam. Nem ezt érdemli.
Mikor bebújt mellém, olyan melegség öntött el. Azt hittem, hogy nem fog mellettem aludni, de mégis bejött. Annyira szeretem, hogy az leírhatatlan. És én rögtön az első éjszakán megbántottam. Gratula. Éreztem, hogy nem alszik, csak próbál. Így muszáj voltam neki elmondani mennyire szeretem.
-Sajnálom Sky. Nem akartalak megbántani. Nagyon szeretlek.
-Semmi baj, Niall. Tudom, hogy nem direkt csináltad. Én is szeretlek. -átkaroltam derekát, adtam neki egy puszit, majd megpróbáltam én is elaludni.
*Harry szemszöge*
Tudtam, hogy elfog jönni az a nap, amikor Sky visszamegy Niallhöz. De miért ilyen hamar? Miután átvittem a maradék cuccát is, lementem a nappaliba. Louis valami filmet nézett, így beültem mellé.
-Mit nézünk?
-Nem tudom. Liam kezdte el nézni, de elment. Figyelj, ez most mi volt? -lehalkította a Tv-t, majd felém fordult.
-Mi mi volt?
-Hát hogy hogy Sky visszament Niall szobájába?
-Tudod, az egész a pikniken kezdődött. De nem lehetne, hogy ezt majd holnap beszéljük meg, amikor Skylerék is akarják?
-Nem Harry. Mondjad csak.
-Jól van. Amikor kergetőztünk Skylerrel, akkor véletlen megfogtam a csípőjét. Ott, ahol nem kellett volna.
-Miért, az hol van?
-Tudod, volt az a buli, mikor én és Skyler.. vagyis én Skylert.. szóval majdnem..
-Igen, tudom.
-Na szóval pont ott. És erről neki eszébe jutott minden. Ezután megkérdezte, hogy miért nem mondtam el neki ezt az egészet. A válaszom az volt, hogy próbáltam, de nem hitte el. Mondta, hogy nem csak próbálnom kellett volna, hanem tennem. És utána megkérdezte: 'Akkor miért nem segítettél, hogy emlékezzek Niallre? Láttad mennyire szenved! Te meg az első próbálkozás után feladtad, és inkább rám nyomultál!' A válaszomat meg sem várta, felpofozott mondta hogy 'Én hülye meg hagytam.' és odaszaladt Niallhöz.
-Sajnálom Harry, de igaza van. A cuccokkal nem sikerült emlékeztetni, és ezután te feladtad, azaz kihasználtad a helyzetet, és rányomultál. Te tiszta lappal indultál, így könnyű! De tudod, hogy Niall csakis magát hibáztatta az egészért? Törődtél vele akár egyszer is, amíg Skyler veled volt? Eszedbe jutott, hogy ő szenved? Mert ha igen, akkor csak egy önző állat vagy, viszont ha nem, akkor meg csak szimplán kihasználtad az egészet. -fölállt, és elsétált. Teljesen igaza van. Egyszer sem gondoltam arra, hogy Niall rosszul van. De amikor én voltam szarban és ők voltak boldogok? Jó, ez egy más helyzet. Belátom. Aj, hogy lehettem ennyire bunkó és önző?
Felmentem aludni. Nem bírtam tovább ezen gondolkozni, mert a végén még felemésztett volna a bűntudat. Igen, bűntudatom volt, mert kihasználtam a helyzetet, pedig nem lett volna szabad.
*Skyler szemszöge*
Másnap korán reggel keltem. Az órára néztem. 6:40-et mutatott. Soha nem szoktam ilyenkor felkelni. Óvatosan kibújtam Niall karjából, ügyelve arra, hogy ne ébredjen fel. Halkan felöltöztem, majd lementem a konyhába. Azt hittem senki nem lesz még fönt. De szembetaláltam magam egy félmeztelen fiúval a konyhában.
-Szia Harry.
-Jó reggelt. Jól aludtál? Kérsz kávét?
-Nézd. Mi már nem vagyunk együtt. Nem kell jó pofiznod. -egészen lekezelő hangsúlyban mondtam neki. Pont, ahogy terveztem.
-Tudom. -ezután 5 perc kínos hallgatás következett- Szeretnék bocsánatot kérni.
-Ugyan miért? Hogy kihasználtál? Hogy becsaptál? Vagy a legjobb: Hogy hagytad szenvedni az egyik legjobb barátod?
-Mindegyikért. Nézd én sajnálom Sky. Nem így terveztem...
-Hanem hogy? Mondd csak. Belegondoltál egyszer is, hogy úgy is emlékezni fogok? Vagy abba, hogy Niall hogy van?
-Nem, és nagyon sajnálom! Csak annyira elkapott az érzés, hogy velem vagy... Kérlek bocsáss meg nekem Skyler.
-Csak hogy tudd: Most még lejjebb sodortad magad, mint az előbbiekben. Az összes eddigit összevéve is. Innen nem hiszem, hogy egyhamar megbocsájtok, Harry.
-Kérlek...
-Ne. Ne kérj engem semmire. Inkább beszélj Niallel.
-Mi van velem? -törölgette szemét az emlegetett szamár.
-Mi van vele, Harry?
-Jó, értem. Niall beszélnünk kell. -ezután én nem vártam meg, míg kiverik egymásból még a szart is, úgyhogy inkább kimentem a nappaliba. Már a fiúk is ott voltak. Hallották az egészet? Hogy lehettek ilyen csendesek?
-Szépen lerendezted őt. Durva volt. -mosolygott Zayn.
-Köszi. Nem akartam túl durvára, de ez lett belőle. Gondolom tudjátok, hogy mi történt. Legalábbis Lou te biztos.
-Igen, én tudom. És elmondtam a többieknek is, ha nem gond.
-Nem. Ma úgy is megtudták volna. Mit nézzünk?
-Ez jó lesz? Valami zombis cucc..
-Oké. -huppantam le a kanapéra, pontosan egy helyet hagyva mellettem. Liam berakta a filmet, mi pedig kényelmesen elhelyezkedtünk. Már javában néztük, mikor tányér csörömpölést hallottunk a konyhából.
-Állítsátok le! Niall és Harry vannak a konyhába! -rohantam ki, ahogy csak tudtam. Harry épp a földről nyalta fel a koszt, Niall pedig az öklét rázogatta- Mit csináltál? -kérdeztem kétségbe esetten Nialltől. Nem válaszolt, csak arrébb lökött, mert látta, hogy Harry fölkelt, és lendíti az öklét. Ez úttal Niall került a földre.
-Állítsátok már le őket! Liam, Louis, Zayn, valakii! -üvöltöttem. Zayn lefogott, mielőtt odaszaladtam volna, Liam pedig megpróbálta szétszedni őket. Louis engem nyugtatott. Egyre több ütést kapott Harry és Niall is. Liam ott egyedül szinte nem is tudott mit csinálni velük, hisz olyan akaratos mindkettő, hogy még a végén őt is megütötték volna. Niallnek folyt a vér a szájából, Harrynek az orrából. Teljes volt a káosz. Én sírtam, szinte már bömböltem, mint egy óvodás, Liam Niallt és Harryt próbálta szétszedni, Zayn és Louis pedig engem csitítgattak. Lehetett volna ennél rosszabb?
Hát azt hiszem ezt a kérdést elkiabáltam. Megfogták a tányérokat és azzal próbálták megütni egymást. Ha nem sikerült, akkor csak eldobták, hátha eltalálja a másikat.
-Liam ha nem sietsz, akkor én megyek oda! -üvöltöttem a könnyeimen keresztül. Louis erre felkapta a fejét, tudta, hogy annak nem lenne jó vége. Megfogta az arcom és mondta:
-Skyler te nem mehetsz oda. Túl veszélyes. -csak megráztam a fejem, Zayn pedig erősebben szorított. Tudták, hogy képes vagyok tényleg odamenni. Még mindig sírtam, Liam nem tudott mit tenni, így kihúztam magam Zayn szorításából, és a két fiú közé álltam. Nem kellett volna. Harry hason csapott egy serpenyővel emiatt lehajoltam, Niall pedig háton, amiért lehajoltam. Összeestem, és a földön voltam. Lehet, hogy így nekem lett rossz, de a két fiú abba hagyta a verekedést. Megérte.
4 Hozzászólás és új rész.:]♥
-Le tudjuk zárni, Sky. Ha meg nem, akkor az Harry hibája.
-Niall, én nem kérem, hogy felejtsük el ezt az egészet, mert tudom, hogy lehetetlenség lenne. Én csak azt kérem, hogy ne okold érte Harryt. Nem csak az ő hibája. Ebben hibás vagyok én is és te is, pont annyira, mint Harry.
-De mégis miért? Miért véded őt, Skyler?
-Nem védem. Csak azért te is tehettél volna többet értem annál, hogy itt ülsz a szobádban. Én meg azért vagyok hibás, mert nem hallgattam Louisra. Pedig ő is és Harry is megmondták, hogy igaz, amit a kórházban mondtak.
-Mégis mit kellett volna tennem? Minden egyes percben ott volt melletted Harry.
-Több időt tölteni velem, Harryt meg el lehetett volna küldeni. De tudod mit? Zárjuk le. Nem akarok veszekedni. Csak azt szerettem volna, ha ez nem lenne a kapcsolatunk terhére. De úgy látszik, itt már több van, minthogy én Harryvel voltam. Téged már régen más zavar sokkal jobban. -megfordultam, és kisétáltam a fürdőbe.
-Ne, Skyler! Sajnálom. Nem így akartam... -hallottam mit mond, de nem érdekelt. Csak készülődtem a lefekvéshez. Mikor teljesen kész voltam és visszamentem a szobába, láttam, hogy Niall alszik. Bebújtam mellé és próbáltam én is aludni.
*Niall szemszöge*
Egyáltalán nem így akartam Sky-yal beszélni, de valahogy kijött. Nagyon megbántam, és tudtam, hogy őt is megbántottam. Lehet, hogy igaza van. Lehet, hogy ez már nem arról szólt nekem, hogy ő Harryvel volt, hanem Harryről. Szimplán nem tudtam eldönteni, hogy mérges vagyok rá, vagy csalódtam benne. De róla szólt. És teljes mértékben megbántam mindazt, amit Skyler fejéhez vágtam. Nem ezt érdemli.
Mikor bebújt mellém, olyan melegség öntött el. Azt hittem, hogy nem fog mellettem aludni, de mégis bejött. Annyira szeretem, hogy az leírhatatlan. És én rögtön az első éjszakán megbántottam. Gratula. Éreztem, hogy nem alszik, csak próbál. Így muszáj voltam neki elmondani mennyire szeretem.
-Sajnálom Sky. Nem akartalak megbántani. Nagyon szeretlek.
-Semmi baj, Niall. Tudom, hogy nem direkt csináltad. Én is szeretlek. -átkaroltam derekát, adtam neki egy puszit, majd megpróbáltam én is elaludni.
*Harry szemszöge*
Tudtam, hogy elfog jönni az a nap, amikor Sky visszamegy Niallhöz. De miért ilyen hamar? Miután átvittem a maradék cuccát is, lementem a nappaliba. Louis valami filmet nézett, így beültem mellé.
-Mit nézünk?
-Nem tudom. Liam kezdte el nézni, de elment. Figyelj, ez most mi volt? -lehalkította a Tv-t, majd felém fordult.
-Mi mi volt?
-Hát hogy hogy Sky visszament Niall szobájába?
-Tudod, az egész a pikniken kezdődött. De nem lehetne, hogy ezt majd holnap beszéljük meg, amikor Skylerék is akarják?
-Nem Harry. Mondjad csak.
-Jól van. Amikor kergetőztünk Skylerrel, akkor véletlen megfogtam a csípőjét. Ott, ahol nem kellett volna.
-Miért, az hol van?
-Tudod, volt az a buli, mikor én és Skyler.. vagyis én Skylert.. szóval majdnem..
-Igen, tudom.
-Na szóval pont ott. És erről neki eszébe jutott minden. Ezután megkérdezte, hogy miért nem mondtam el neki ezt az egészet. A válaszom az volt, hogy próbáltam, de nem hitte el. Mondta, hogy nem csak próbálnom kellett volna, hanem tennem. És utána megkérdezte: 'Akkor miért nem segítettél, hogy emlékezzek Niallre? Láttad mennyire szenved! Te meg az első próbálkozás után feladtad, és inkább rám nyomultál!' A válaszomat meg sem várta, felpofozott mondta hogy 'Én hülye meg hagytam.' és odaszaladt Niallhöz.
-Sajnálom Harry, de igaza van. A cuccokkal nem sikerült emlékeztetni, és ezután te feladtad, azaz kihasználtad a helyzetet, és rányomultál. Te tiszta lappal indultál, így könnyű! De tudod, hogy Niall csakis magát hibáztatta az egészért? Törődtél vele akár egyszer is, amíg Skyler veled volt? Eszedbe jutott, hogy ő szenved? Mert ha igen, akkor csak egy önző állat vagy, viszont ha nem, akkor meg csak szimplán kihasználtad az egészet. -fölállt, és elsétált. Teljesen igaza van. Egyszer sem gondoltam arra, hogy Niall rosszul van. De amikor én voltam szarban és ők voltak boldogok? Jó, ez egy más helyzet. Belátom. Aj, hogy lehettem ennyire bunkó és önző?
Felmentem aludni. Nem bírtam tovább ezen gondolkozni, mert a végén még felemésztett volna a bűntudat. Igen, bűntudatom volt, mert kihasználtam a helyzetet, pedig nem lett volna szabad.
*Skyler szemszöge*
Másnap korán reggel keltem. Az órára néztem. 6:40-et mutatott. Soha nem szoktam ilyenkor felkelni. Óvatosan kibújtam Niall karjából, ügyelve arra, hogy ne ébredjen fel. Halkan felöltöztem, majd lementem a konyhába. Azt hittem senki nem lesz még fönt. De szembetaláltam magam egy félmeztelen fiúval a konyhában.
-Szia Harry.
-Jó reggelt. Jól aludtál? Kérsz kávét?
-Nézd. Mi már nem vagyunk együtt. Nem kell jó pofiznod. -egészen lekezelő hangsúlyban mondtam neki. Pont, ahogy terveztem.
-Tudom. -ezután 5 perc kínos hallgatás következett- Szeretnék bocsánatot kérni.
-Ugyan miért? Hogy kihasználtál? Hogy becsaptál? Vagy a legjobb: Hogy hagytad szenvedni az egyik legjobb barátod?
-Mindegyikért. Nézd én sajnálom Sky. Nem így terveztem...
-Hanem hogy? Mondd csak. Belegondoltál egyszer is, hogy úgy is emlékezni fogok? Vagy abba, hogy Niall hogy van?
-Nem, és nagyon sajnálom! Csak annyira elkapott az érzés, hogy velem vagy... Kérlek bocsáss meg nekem Skyler.
-Csak hogy tudd: Most még lejjebb sodortad magad, mint az előbbiekben. Az összes eddigit összevéve is. Innen nem hiszem, hogy egyhamar megbocsájtok, Harry.
-Kérlek...
-Ne. Ne kérj engem semmire. Inkább beszélj Niallel.
-Mi van velem? -törölgette szemét az emlegetett szamár.
-Mi van vele, Harry?
-Jó, értem. Niall beszélnünk kell. -ezután én nem vártam meg, míg kiverik egymásból még a szart is, úgyhogy inkább kimentem a nappaliba. Már a fiúk is ott voltak. Hallották az egészet? Hogy lehettek ilyen csendesek?
-Szépen lerendezted őt. Durva volt. -mosolygott Zayn.
-Köszi. Nem akartam túl durvára, de ez lett belőle. Gondolom tudjátok, hogy mi történt. Legalábbis Lou te biztos.
-Igen, én tudom. És elmondtam a többieknek is, ha nem gond.
-Nem. Ma úgy is megtudták volna. Mit nézzünk?
-Ez jó lesz? Valami zombis cucc..
-Oké. -huppantam le a kanapéra, pontosan egy helyet hagyva mellettem. Liam berakta a filmet, mi pedig kényelmesen elhelyezkedtünk. Már javában néztük, mikor tányér csörömpölést hallottunk a konyhából.
-Állítsátok le! Niall és Harry vannak a konyhába! -rohantam ki, ahogy csak tudtam. Harry épp a földről nyalta fel a koszt, Niall pedig az öklét rázogatta- Mit csináltál? -kérdeztem kétségbe esetten Nialltől. Nem válaszolt, csak arrébb lökött, mert látta, hogy Harry fölkelt, és lendíti az öklét. Ez úttal Niall került a földre.
-Állítsátok már le őket! Liam, Louis, Zayn, valakii! -üvöltöttem. Zayn lefogott, mielőtt odaszaladtam volna, Liam pedig megpróbálta szétszedni őket. Louis engem nyugtatott. Egyre több ütést kapott Harry és Niall is. Liam ott egyedül szinte nem is tudott mit csinálni velük, hisz olyan akaratos mindkettő, hogy még a végén őt is megütötték volna. Niallnek folyt a vér a szájából, Harrynek az orrából. Teljes volt a káosz. Én sírtam, szinte már bömböltem, mint egy óvodás, Liam Niallt és Harryt próbálta szétszedni, Zayn és Louis pedig engem csitítgattak. Lehetett volna ennél rosszabb?
Hát azt hiszem ezt a kérdést elkiabáltam. Megfogták a tányérokat és azzal próbálták megütni egymást. Ha nem sikerült, akkor csak eldobták, hátha eltalálja a másikat.
-Liam ha nem sietsz, akkor én megyek oda! -üvöltöttem a könnyeimen keresztül. Louis erre felkapta a fejét, tudta, hogy annak nem lenne jó vége. Megfogta az arcom és mondta:
-Skyler te nem mehetsz oda. Túl veszélyes. -csak megráztam a fejem, Zayn pedig erősebben szorított. Tudták, hogy képes vagyok tényleg odamenni. Még mindig sírtam, Liam nem tudott mit tenni, így kihúztam magam Zayn szorításából, és a két fiú közé álltam. Nem kellett volna. Harry hason csapott egy serpenyővel emiatt lehajoltam, Niall pedig háton, amiért lehajoltam. Összeestem, és a földön voltam. Lehet, hogy így nekem lett rossz, de a két fiú abba hagyta a verekedést. Megérte.
4 Hozzászólás és új rész.:]♥
2012. október 17., szerda
21. ~ Megbocsájtás
Harryvel minden egyes napom csodálatos volt. Annyira próbált óvni, és kényeztetni, mintha már attól félne, hogy elveszít. Pedig semmi különös nem történt. Nem is értem. Mindig előáll valami új, őrült ötlettel -ami nekem tetszik- és kénytelen vagyok megcsinálni, mert különben bedurcizik. Hihetetlen. Öröm volt a karjaiban aludni, vagy csak simán megcsókolni. De egy felem még is azt mondta, hogy ez így nem helyes. Igaz, hogy boldognak mondhattam magam, de mindig volt egy olyan érzésem, hogy tudnék jobban szeretni, Mást. Csak nem jöttem még rá, kit takar a más.
*Niall szemszöge*
Mióta Sky elvesztette az emlékezetét, és Harryvel jár, szinte ki sem teszem a lábam a szobámból. Még enni sem eszek valami sokat. Az is lehet, hogy 3 évesen többet ettem egy nap, mint mostanában. Nem tudom. De nincs kedvem lemenni, hogy láthassam Skylert. A boldog Skylert, aki Mással boldog. Örülök, ha ő az, de mellette én összetörtnek, üresnek érzem magam. Liam már nagyon sokszor próbált hozzám bejönni, hogy segítsen, vagy csak valami kaját tukmáljon belém, de általában elküldtem.
-Bejöhetek? -hallottam a kérdést Lou szájából egy halk kopogtatás kíséretében.
-Persze, nyitva van.
-Arra gondoltunk a srácokkal, hogy mivel mostanában szinte semmit sem csinálsz, csak azon gondolkozol, hogy mit ronthattál el, ezért eljöhetnél velünk egy kis piknikre. Úgy is keveset is eszel, természetbe sem mész ki, na meg a társaságod hiányzik nekünk.. Tudod, hogy felvidítottad mindig a szomorú napjainkat? Most viszonozni szeretnénk.
-Skyelerék jönnek?
-Persze. Mint egy nagy család, úgy szeretnénk menni.
-Akkor nem megyek.
-Nézd Niall. Attól még, hogy most nem emlékszik rád, majd biztosan fog. Csak ha te nem teszel ellene semmit, és hagyod, hogy egyre jobban beleszeressen Harrybe, akkor úgy sem lesz ennek már jövője. És mivel családként szeretnénk menni, neked is jönnöd kell, mert te is a család része vagy, nélküled nem vagyunk teljesek.
-De nekem nincs ahhoz undorom, hogy lássam, Harry hogyan dédelgeti Skyt. Nekem magával a helyzettel van a gondom, nem pedig bármelyikőjükkel is. De ha lenne is bajom, az is csak Harryre irányulna, mert ő pontosan tudta, hogy mi a helyzet, mégis rányomult..
-Én megértelek. De gyere légyszíves velünk. Hidd el, neked is jó lenne.
-De.. muszáj?
-Ne legyél elzárkózva, gyere. De ha máshogy nem megy, akkor igen. Igen, muszáj.
-Jó, rendben, megyek. Csak adjatok egy fél órát és elkészülök. -bólintott egyet, majd kiment. Elkezdtem rendbe hozni magam, mert mát vagy 3 hete meg sem fürödtem szerintem. Teljesen elhanyagoltam magam.
*Skyler szemszöge*
Piknikezni mentünk ma. Már a nappaliban ültünk egy negyed órája, mikor végre Niall kezdett leszambázni a lépcsőn. Komolyan több ideig készül, mint egy lány. El sem hiszem.
-Na végre. Akkor mehetünk? -kérdeztem.
-Menjünk.. -túrt bele a hajába -amit elég szexin csinált- majd az ajtó felé vettük az irányt. Louis és Eleanor, Liam és Danielle, Zayn és Perrie valamint Harry és én kézen fogva mentünk. Niall hátul döcögött, egyedül. Utálom, mikor Forever Alone-kodik. Gondoltam hátramegyek hozzá, ne legyen olyan egyedül.
-Szia. Mizujs?
-Semmi.
-Mit csinálsz mostanában?
-Semmit.
-Mi baj van?
-Semmi.
-Hú, de bőbeszédű itt valaki...! -bokszoltam bele a vállába.
-Figyelj Skyler. Én nem tudok úgy tenni, mintha nem zavarna, hogy Harryvel vagy. Mert ez nem igaz. Engem kibaszottul zavar. De nem tudok ellene mit tenni.
-Miért?
-Mert szeretlek, Skyler! Nagyon szeretlek, és nem tudom egyszerűen még mindig felfogni, hogy nem emlékszel rám...
-Tudod... emlékszem.
-HOGY MI? -tört ki belőle pár perc gondolkodás után.- Te emlékszel rám, és mégis Harryvel maradtál? Te szerettél engem egyáltalán akkor? Vagy csak játszottad magad, hogy még jobban kelljél Harrynek?
-Nem, Niall. Ez nem egészen így van. Én azt mondtam, hogy emlékszem. De azt nem mondtam, hogy mennyire. Csak annyi jött elő nekem eddig veled kapcsolatban, mikor odaadtad ezt a láncot.. -majd a zsebembe kotorászva előhúztam.- Azóta mindig nálam van, hogy hátha eszembe jut valami. Tudod, nem bírom nézni, ahogy szenvedsz.. Miattam. Így gondoltam, ha ez nálam van, akkor biztosan elő fog jönni még más is, de nem így lett. Sajnálom Niall.
-Nem, ne sajnáld. Én sajnálom, hogy úgy neked támadtam az előbb... De szeretném, hogy tudd: Én nagyon szeretlek téged, Skyler. -válaszként adtam neki egy puszit, majd visszamentem Harryhez. Szép lassan odaértünk a Louék által kitalált helyre. Leterítettük a pokrócokat, majd kiraktuk a kaját, és kezdődött a "buli". Minden jól ment, míg Harry hozzá nem ért a derekamhoz úgy, ahogy nem kellett volna...
*Niall szemszöge*
Jó volt végre leülni, mert már nagyon elfáradtam a gyaloglásban. Jó volt tisztázni a helyzetet Skylerrel, de akkor sem hiszem el, hogy csak egy puszi volt a válasz arra, hogy bevallottam neki érzelmeimet. Bár hetek óta ez volt az első érintkezési forma kettőnk között, így ennek is nagyon örültem. Épp a harmadik szendvicsemet ettem, mikor láttam, hogy Harry és Skyler fogócskáznak, mert Hazza meg akarja csikizni Skyt. Nevetni támadt kedvem attól, ahogyan ott egymást kergették, mint az oviban, régen. Ezt a fajta nevetést nem tudtam visszatartani, bármennyire is akartam volna. Kitört belőlem.
-Jé, Niall nevet?! -lökött oldalba Zayn.
-Ez nem újdonság... -visszafordítottam a fejem, és már csak Sky ledöbbent arcát láttam. Utána egy kicsi vita, nem értettem, hogy min, mert túl messze voltak, de a végén Skyler adott egy nagy pofont Harrynek, majd elkezdett rohanni felénk. Mikor már közelebb került láttam, hogy sír. Nagyon sír. Megfagyott bennem a vér is, annyira megijedtem, hogy mi történhetett. Szaladt felém, sírt és közben a nevem üvöltözte:
-Niall! Niall! Niall! Én.. én annyira -kuporodott oda hozzám- annyira sajnálom. Nem is tudom, hogy hogyan voltam képes elfelejteni, hogy mennyire szeretlek téged. Kérlek, nagyon szépen kérlek.Meg tudsz nekem bocsájtani? -egyszerűen ledöbbentem. Hogyan jutott eszébe minden ennyire hirtelen? Azt sem tudtam fű vagyok-e vagy fa, nemhogy még válaszoljak erre neki...
-Persze. De ez miből jutott eszedbe? És mennyi minden?
-Minden. Minden, érted? Egytől-egyig. Az összes pillanat, amit együtt töltöttünk. Mindenre emlékeztem abból, ahogyan Harry megfogta a derekam. Pont úgy, mint azon az estén, meg mint a büfé előtt Dustin. Kérlek szépen, bocsáss meg nekem! Nagyon szeretlek és nem szeretnélek elveszíteni...
-Ne félj, engem sosem fogsz elveszíteni. -majd óvatosan elkezdtem szája felé közeledni. Biztosra akartam menni, így addig nyitva maradt a szemem, míg össze nem tapasztottuk szánkat. Már nem is tudom mióta erre a csókra éheztem...
*Skyler szemszöge*
Úgy csapott belém az összes emlék, mint a villám csapás. Egyszerre mind. És elég volt ehhez egy rossz érintés. Könyörgöm Harry, ez miért nem ment neked előbb?! Annyira lelki ismeret furdalásom van az egész miatt, hogy azt el sem tudom mondani. Felvettem azt a gyönyörű szép nyakláncot, amit már régóta a zsebemben hordok, majd megcsókoltam Niallt. Mindig is éreztem, hogy valaki mást jobban tudnák szeretni, de hogy azt is ennyivel? Nem is értem, hogyan felejthettem el az összes percet, amit ezzel a csodálatos emberrel töltöttem. Viszont bármennyire is voltunk most boldogok, még várt egy beszélgetés az egész csapattal, Harryvel és az anyámékkal. Az utóbbi lesz a legnehezebb. Olyan sok kihagyásom van, hogy az szinte pótolhatatlan. De mivel a most szerzett emlékeim nem törlődtek, hál' Istennek, így emlékszem, hogy apám és anyám nem jöttek be, nem látogattak meg engem, egyszer sem. Azóta nem hallottak felőlem mióta kórházban voltam. Hát ez szép. Igazán jó szülők. Az rendben van, hogy nemsokára betöltöm a 18-at, de akkor is a gyerekük vagyok.
Miután a pikniken sikerült összepakolnunk, hazaindultunk, mert már kezdett sötétedni. Most már Niall kezét fogva jöttünk haza. A többiek természetesen nem értettek semmit. Mivel vár ránk még az a bizonyos beszélgetés, mikor beléptünk a házba, közöltem velük.
-Holnap mindent meg kell beszélnünk.
-Miért csak holnap? Kíváncsi vagyok..
-Azért Louis, mert most fáradt vagyok. Meg át kell cuccolnom Niallhöz. Az sok melóval jár.
-Ó, értem. -ezután mindenki elment a saját dolgára. Niall és Harry segítettek átvinni minden cuccom, majd Harrytől kaptam egy bocsánat kérést. Legalább ezt most jól csinálta.
-Ugye nem fog közénk állni az, ami köztem és Harry között történt? -félve kérdeztem meg ezt a kérdést, mikor leültem az ágyon, jól megszokott helyemre.
-Ez most komoly? Még szép, hogy nem. -válaszolta magabiztosan Nialler.
-De Niall, ugye tudod, hogy én szeretem Harryt és szeretni is fogom, csak máshogy. És bármi is volt és bárhogy, én jártam vele..
-Te most komolyan már most egy vitát akarsz? -fordult felém szúrós, de egyben csodálkozó tekintettel.
Nem tudom, hogy össze fog-e ez jönni, de remélem. Szóval: 4 hozzászólás és érkezem.♥
U.i.: Sajnálom, hogy ilyen későn, de sokat kell tanulni. Viszont remélem tetszett a rész, és összegyűlik a komi.:)
*Niall szemszöge*
Mióta Sky elvesztette az emlékezetét, és Harryvel jár, szinte ki sem teszem a lábam a szobámból. Még enni sem eszek valami sokat. Az is lehet, hogy 3 évesen többet ettem egy nap, mint mostanában. Nem tudom. De nincs kedvem lemenni, hogy láthassam Skylert. A boldog Skylert, aki Mással boldog. Örülök, ha ő az, de mellette én összetörtnek, üresnek érzem magam. Liam már nagyon sokszor próbált hozzám bejönni, hogy segítsen, vagy csak valami kaját tukmáljon belém, de általában elküldtem.
-Bejöhetek? -hallottam a kérdést Lou szájából egy halk kopogtatás kíséretében.
-Persze, nyitva van.
-Arra gondoltunk a srácokkal, hogy mivel mostanában szinte semmit sem csinálsz, csak azon gondolkozol, hogy mit ronthattál el, ezért eljöhetnél velünk egy kis piknikre. Úgy is keveset is eszel, természetbe sem mész ki, na meg a társaságod hiányzik nekünk.. Tudod, hogy felvidítottad mindig a szomorú napjainkat? Most viszonozni szeretnénk.
-Skyelerék jönnek?
-Persze. Mint egy nagy család, úgy szeretnénk menni.
-Akkor nem megyek.
-Nézd Niall. Attól még, hogy most nem emlékszik rád, majd biztosan fog. Csak ha te nem teszel ellene semmit, és hagyod, hogy egyre jobban beleszeressen Harrybe, akkor úgy sem lesz ennek már jövője. És mivel családként szeretnénk menni, neked is jönnöd kell, mert te is a család része vagy, nélküled nem vagyunk teljesek.
-De nekem nincs ahhoz undorom, hogy lássam, Harry hogyan dédelgeti Skyt. Nekem magával a helyzettel van a gondom, nem pedig bármelyikőjükkel is. De ha lenne is bajom, az is csak Harryre irányulna, mert ő pontosan tudta, hogy mi a helyzet, mégis rányomult..
-Én megértelek. De gyere légyszíves velünk. Hidd el, neked is jó lenne.
-De.. muszáj?
-Ne legyél elzárkózva, gyere. De ha máshogy nem megy, akkor igen. Igen, muszáj.
-Jó, rendben, megyek. Csak adjatok egy fél órát és elkészülök. -bólintott egyet, majd kiment. Elkezdtem rendbe hozni magam, mert mát vagy 3 hete meg sem fürödtem szerintem. Teljesen elhanyagoltam magam.
*Skyler szemszöge*
Piknikezni mentünk ma. Már a nappaliban ültünk egy negyed órája, mikor végre Niall kezdett leszambázni a lépcsőn. Komolyan több ideig készül, mint egy lány. El sem hiszem.
-Na végre. Akkor mehetünk? -kérdeztem.
-Menjünk.. -túrt bele a hajába -amit elég szexin csinált- majd az ajtó felé vettük az irányt. Louis és Eleanor, Liam és Danielle, Zayn és Perrie valamint Harry és én kézen fogva mentünk. Niall hátul döcögött, egyedül. Utálom, mikor Forever Alone-kodik. Gondoltam hátramegyek hozzá, ne legyen olyan egyedül.
-Szia. Mizujs?
-Semmi.
-Mit csinálsz mostanában?
-Semmit.
-Mi baj van?
-Semmi.
-Hú, de bőbeszédű itt valaki...! -bokszoltam bele a vállába.
-Figyelj Skyler. Én nem tudok úgy tenni, mintha nem zavarna, hogy Harryvel vagy. Mert ez nem igaz. Engem kibaszottul zavar. De nem tudok ellene mit tenni.
-Miért?
-Mert szeretlek, Skyler! Nagyon szeretlek, és nem tudom egyszerűen még mindig felfogni, hogy nem emlékszel rám...
-Tudod... emlékszem.
-HOGY MI? -tört ki belőle pár perc gondolkodás után.- Te emlékszel rám, és mégis Harryvel maradtál? Te szerettél engem egyáltalán akkor? Vagy csak játszottad magad, hogy még jobban kelljél Harrynek?
-Nem, Niall. Ez nem egészen így van. Én azt mondtam, hogy emlékszem. De azt nem mondtam, hogy mennyire. Csak annyi jött elő nekem eddig veled kapcsolatban, mikor odaadtad ezt a láncot.. -majd a zsebembe kotorászva előhúztam.- Azóta mindig nálam van, hogy hátha eszembe jut valami. Tudod, nem bírom nézni, ahogy szenvedsz.. Miattam. Így gondoltam, ha ez nálam van, akkor biztosan elő fog jönni még más is, de nem így lett. Sajnálom Niall.
-Nem, ne sajnáld. Én sajnálom, hogy úgy neked támadtam az előbb... De szeretném, hogy tudd: Én nagyon szeretlek téged, Skyler. -válaszként adtam neki egy puszit, majd visszamentem Harryhez. Szép lassan odaértünk a Louék által kitalált helyre. Leterítettük a pokrócokat, majd kiraktuk a kaját, és kezdődött a "buli". Minden jól ment, míg Harry hozzá nem ért a derekamhoz úgy, ahogy nem kellett volna...
*Niall szemszöge*
Jó volt végre leülni, mert már nagyon elfáradtam a gyaloglásban. Jó volt tisztázni a helyzetet Skylerrel, de akkor sem hiszem el, hogy csak egy puszi volt a válasz arra, hogy bevallottam neki érzelmeimet. Bár hetek óta ez volt az első érintkezési forma kettőnk között, így ennek is nagyon örültem. Épp a harmadik szendvicsemet ettem, mikor láttam, hogy Harry és Skyler fogócskáznak, mert Hazza meg akarja csikizni Skyt. Nevetni támadt kedvem attól, ahogyan ott egymást kergették, mint az oviban, régen. Ezt a fajta nevetést nem tudtam visszatartani, bármennyire is akartam volna. Kitört belőlem.
-Jé, Niall nevet?! -lökött oldalba Zayn.
-Ez nem újdonság... -visszafordítottam a fejem, és már csak Sky ledöbbent arcát láttam. Utána egy kicsi vita, nem értettem, hogy min, mert túl messze voltak, de a végén Skyler adott egy nagy pofont Harrynek, majd elkezdett rohanni felénk. Mikor már közelebb került láttam, hogy sír. Nagyon sír. Megfagyott bennem a vér is, annyira megijedtem, hogy mi történhetett. Szaladt felém, sírt és közben a nevem üvöltözte:
-Niall! Niall! Niall! Én.. én annyira -kuporodott oda hozzám- annyira sajnálom. Nem is tudom, hogy hogyan voltam képes elfelejteni, hogy mennyire szeretlek téged. Kérlek, nagyon szépen kérlek.Meg tudsz nekem bocsájtani? -egyszerűen ledöbbentem. Hogyan jutott eszébe minden ennyire hirtelen? Azt sem tudtam fű vagyok-e vagy fa, nemhogy még válaszoljak erre neki...
-Persze. De ez miből jutott eszedbe? És mennyi minden?
-Minden. Minden, érted? Egytől-egyig. Az összes pillanat, amit együtt töltöttünk. Mindenre emlékeztem abból, ahogyan Harry megfogta a derekam. Pont úgy, mint azon az estén, meg mint a büfé előtt Dustin. Kérlek szépen, bocsáss meg nekem! Nagyon szeretlek és nem szeretnélek elveszíteni...
-Ne félj, engem sosem fogsz elveszíteni. -majd óvatosan elkezdtem szája felé közeledni. Biztosra akartam menni, így addig nyitva maradt a szemem, míg össze nem tapasztottuk szánkat. Már nem is tudom mióta erre a csókra éheztem...
*Skyler szemszöge*
Úgy csapott belém az összes emlék, mint a villám csapás. Egyszerre mind. És elég volt ehhez egy rossz érintés. Könyörgöm Harry, ez miért nem ment neked előbb?! Annyira lelki ismeret furdalásom van az egész miatt, hogy azt el sem tudom mondani. Felvettem azt a gyönyörű szép nyakláncot, amit már régóta a zsebemben hordok, majd megcsókoltam Niallt. Mindig is éreztem, hogy valaki mást jobban tudnák szeretni, de hogy azt is ennyivel? Nem is értem, hogyan felejthettem el az összes percet, amit ezzel a csodálatos emberrel töltöttem. Viszont bármennyire is voltunk most boldogok, még várt egy beszélgetés az egész csapattal, Harryvel és az anyámékkal. Az utóbbi lesz a legnehezebb. Olyan sok kihagyásom van, hogy az szinte pótolhatatlan. De mivel a most szerzett emlékeim nem törlődtek, hál' Istennek, így emlékszem, hogy apám és anyám nem jöttek be, nem látogattak meg engem, egyszer sem. Azóta nem hallottak felőlem mióta kórházban voltam. Hát ez szép. Igazán jó szülők. Az rendben van, hogy nemsokára betöltöm a 18-at, de akkor is a gyerekük vagyok.
Miután a pikniken sikerült összepakolnunk, hazaindultunk, mert már kezdett sötétedni. Most már Niall kezét fogva jöttünk haza. A többiek természetesen nem értettek semmit. Mivel vár ránk még az a bizonyos beszélgetés, mikor beléptünk a házba, közöltem velük.
-Holnap mindent meg kell beszélnünk.
-Miért csak holnap? Kíváncsi vagyok..
-Azért Louis, mert most fáradt vagyok. Meg át kell cuccolnom Niallhöz. Az sok melóval jár.
-Ó, értem. -ezután mindenki elment a saját dolgára. Niall és Harry segítettek átvinni minden cuccom, majd Harrytől kaptam egy bocsánat kérést. Legalább ezt most jól csinálta.
-Ugye nem fog közénk állni az, ami köztem és Harry között történt? -félve kérdeztem meg ezt a kérdést, mikor leültem az ágyon, jól megszokott helyemre.
-Ez most komoly? Még szép, hogy nem. -válaszolta magabiztosan Nialler.
-De Niall, ugye tudod, hogy én szeretem Harryt és szeretni is fogom, csak máshogy. És bármi is volt és bárhogy, én jártam vele..
-Te most komolyan már most egy vitát akarsz? -fordult felém szúrós, de egyben csodálkozó tekintettel.
Nem tudom, hogy össze fog-e ez jönni, de remélem. Szóval: 4 hozzászólás és érkezem.♥
U.i.: Sajnálom, hogy ilyen későn, de sokat kell tanulni. Viszont remélem tetszett a rész, és összegyűlik a komi.:)
2012. szeptember 26., szerda
20. ~ Új élet?
Utálom, ha valamiből kihagynak. Főleg, ha az fontos lenne. Most pont ez történt. Először nem érdekelt, hogy titkol valamit, mert úgy gondoltam, hogy majd időben megtudom. De sajnos ezt már nem így gondolom.
-Mit is titkolsz előlem? -vetettem rá mérges pillantásokat.
-Hát tudod, mielőtt összejöttél volna Niallel, velem próbálkoztál. Vagyis, inkább én próbálkoztam nálad. Csak aztán nagyon elszúrtam pár dolgot, és így Niall karjaiba löktelek..
-És mi az a pár dolog? -fordultam teljes testemmel már felé. Bár eléggé fájt a lábam, hiszen az eltört, és így pont azt kellett megemelnem, és ráraknom a másikra. Nem bírtam sokáig, muszáj voltam visszatenni az ágyra, majd követeltem a választ Harrytől.- Elmondhatnád! -csak lesütötte fejét, szája szélét pedig harapdálta. Pont nyitotta volna ki ajkait, hogy végre megszólaljon, de ekkor Niall lépett be a szobába. Az illata rögtön megcsapott. Olyan kábító volt. Szinte alig tudtam neki ellenállni, de muszáj voltam, mert jelen pillanatban szinte alig ismerem. Mondanom sem kell, Harry ezek után nem mondta el, hogy milyen dologról van szó.
-Szóval. Elhoztam pár cuccod, meg az enyémek közül is hoztam egyet-kettőt. Hogy vagy?
-Egyenlőre jól. Igaz, Harry?
-Ö, igen. Én most megyek is. Majd még jövök. Sziasztok. -majd felállt és kisétált.
-Ennek meg mi baja? -mutatott a háta mögé a szőke.
-Nem fontos. De nekünk meg kell beszélnünk valamit.
-Mit? -dobta le a cuccokat az asztalra és foglalt helyet mellettem.
-Hát, nézd Niall. Nagyon kedvesnek tűnsz, meg tetszik, hogy ennyire próbálkozol, hogy emlékezzek, de nem emlékszem. Hidd el, bármennyire is szeretnék most emlékezni, attól még nem tudok.
-Én ezt tudom. De beszéltem az orvossal, és azt mondta, hogy néhány tárgy, illat, vagy esetleg valami történés segíthet abban, hogy emlékezz.
-Ez mind szép és jó, de mi van, ha soha többet nem fogok emlékezni a múltamra?
-Ne mondj ilyet. Biztos, hogy eszedbe fog jutni, minden. Egytől egyig, minden.
-De Niall. Ha netalán mégsem, akkor az eddigi benyomások alapján kell döntenem. Oké, hogy azt mondtátok mindannyian, hogy veled járok, de én ebben nem vagyok biztos. És egyenlőre nem tudhatom, hogy kiben bízzak. És az eddigi tetteid alapján, először te egy kicsit megijesztettél engem...
-Annyira sajnálom, de tudod milyen rossz volt szembesülni azzal, hogy a barátnőm miattam nem emlékszik semmire és senkire? Szörnyű. És félek, hogy elveszítelek..
-Figyelj, ez nekem sem könnyű. Látom, hogy mennyire szenvedsz e miatt, és ez biztos nem véletlen. Tuti, hogy volt, van köztünk valami, ezt érzem. De egyenlőre nem tudom, hogy mi az..
-De ugye, nem lesz ebből semmi baj?
-Szerintem, amíg nem emlékszem mindenre, vagy legalább egy apró kis töredékre, addig szüneteltessük ezt... bármi is ez pontosan.
-Kérlek ne. Csak adj egy esélyt, hogy bebizonyítsam, együtt vagyunk! Kérlek!
-Sajnálom Niall. Ez nekem így nem menne.. -könnyek csordultak végig arcán, majd felállt. Az ajtóban még visszanézett:
-Nagyon szeretlek. -majd kiment. Nem tudom miért, de ez nekem is fájt. Lehet, hogy igazat mondtak, de akkor sem megy ez így nekem. Most már tényleg hátradőltem és aludtam egy jót. Egy órával később Lou és Harry jött be.
-Sziaaaaa. -üvöltötte Louis szinte a fülembe.
-Szia. -visszaköszöntem neki, majd Harryre néztem. Nem is köszönt.
-Nem tudod, hogy mi baja lehet Niallnek? Azon kívül, hogy nem emlékszel rá.
-Szakítottam vele. Ha együtt jártunk..
-Mi? -szólt hozzám Harry.
-Jól hallottad. Mivel nem tudom, pontosan ki ő, nem tudnék így egy kapcsolatot vállalni. Nem menne.. -csak a döbbenetet tudtam leolvasni az arcáról. Louis teljesen kiakadt.
-Hogy tehetted ezt? Eddig is magát okolta, de így még nagyobb részben fogja, és így még csak megnyugtatni sem lehet majd! Tudod, Niall az a fajta, aki túl érzékeny ilyen témában. És ragaszkodó.
-Tudom, már elmondta Harry, de nekem ez akkor sem menne.. De zárjuk le ezt a témát, jó? -még egy ideig beszélgettünk, majd ők elmentek.
*2 nappal később*
Niall 2 napja nem volt bent. Egyszer sem. Lehet, hogy nagyon megbántottam, de meg kell értenie. Viszont Harryvel nagyon sok időt töltöttem. Ma, mikor utoljára volt bent, elhatároztuk, hogy megpróbáljuk visszahozni a memóriám, mivel nagyon szenved Niall. Elvileg azóta nem jött ki a szobájából, mióta hazament. Harry végre elmondta, hogy mik voltak azok a rossz dolgok, amiket csinált, de valahogy nem hittem el. Gondoltam, hogy nem hazudik, de akkor sem hittem el. Miután elment, azt hittem nem jön ma többet, de végül megint bejött. Behozta azokat a cuccokat, amiket Niall először. minden egyes tárgyat meg kellet tapogatnom, az összes pontján, és meg is kellett szagolnom. Már a harmadiknál elegem volt ebből, de úgy gondoltam, meg kell ezt tennem. Egyes dolgoknál beugrott egy-egy kép, de amint egy másik tárgyat vizsgálgattam, mindig elfelejtettem.
Már három napja ezt csináltuk, de még mindig semmi. Mire végzünk majd az összes tárggyal, addigra kiengednek. A gipszemet levették már a lábamról, mert csak repedt a csont, és nem fájt már. Így szabadabban tudtam mozogni. Ezután ismét visszatértünk a tárgyakhoz. Vagy amikor nem, akkor éppen vagy etetett, vagy segített járni "tanulni". Egészen közel kerültünk egymáshoz. Minden egyes távollétében azt vártam, hogy mikor jön be újra.
*1 hónappal később*
Az előző hónapot nem is firtatom, mert ugyan ezt csináltuk minden egyes nap Harryvel. A különbség most már csak az volt, hogy végre hazaengedtek. Ez idő alatt nagyon közel kerültem Harryhez, és szerintem ezt ő is látta. A kórház után hozzájuk költöztem, mert nem volt kedvem az ismeretlen családomnál lenni, akik egyszer sem látogattak meg. Csak a húgom, de az más kérdés. Szóval, egyik reggel épp a konyhában voltam. Valami kaját kerestem, és találtam is müzlit, persze pont a legfelső polcon, amit csak a pultról érek el. Hát felmásztam. Nem igazán volt jó az egyensúly érzékem, gyanítom, hogy soha. Így mikor nagy nehezen végre elértem a dobozt, hátra billentem. Nagyon megijedtem, de két gondos kéz elkapott. Szemem összeszorítottam a zuhanás folyamán, így mikor kinyitottam, szembe találtam magam mosolygó megmentőmmel. Harry. Harry volt az. Egy szál bokszerben. Göndör fürtjei még így is tökéletesen álltak. Szép lassan leeresztette a lábam, majd mélyen a szemembe nézett. Nyitottam a számat, hogy megköszönjem, de ő bezárta. Ajkait gyorsan rányomta az enyémekre, és utat akart törni a nyelve számba. Engedtem. Ott álltunk mindketten pizsamában, és csókolóztunk. Erről a csókról eszembe jutott a benzinkutas eset, de nem tudtam mihez kötni, így nem törődtem vele. Majd szép lassan elváltunk egymástól.
-Köszönöm.
-Ugyan mit?
-Hogy megmentettél. -csak egy mosoly volt a válasza, majd elsétált. Én felmentem felöltözni, majd visszatértem a reggelimhez. Épp a tejet öntöttem, mikor két kéz átkarolta a derekam:
-Nem akarsz még egyszer leesni, hogy elkaphassalak?
-Nem, kösz. -majd megfordultam és egy apró puszit adtam szájára. Megfogtam a reggelim, bevittem a kanapéra, és evés közben tv-t néztem Louisval. Harry csatlakozott:
-Nem kéne valamit megbeszélnünk? -kérdezte
-Mégis mit?
-Hogy most mi van velünk? -Louis arca egyben csalódott és meglepett is volt.
-Szerintem semmi. -jelentettem ki, mire Lou arca megnyugvást láttatott.
-Szerintem meg igen is van valami. És nem csak kicsi dolog. -a beszélgetés így ment tovább, ami szerintem Louist zavarta a legjobban. Egyszer nyugodt egyszer megdöbbent arcot vágott. Majd kijelentettem:
-Akkor, most mi járunk. -de ez inkább kérdés volt, mint kijelentés.
-Igen. -Lou már teljesen össze volt zavarodva, így megkérdezte:
-Most mi is volt ez? És Harry, miért is csináltad ezt?
-Mert járunk?! Mert szeretem őt?!
-Höhö. Skyler, megbocsájtanál egy pillanatra?
-Persze. -majd elvonultak a lépcső alá. Nem tudom mit gondoltak, mert nem volt az olyan messze, és nem is volt zárt helység, de ott beszélték meg.
-Hogy tehetted ezt Niallel? Nagyon jól tudtad, hogy mennyire ki van!
-Nézd. Skyler nem emlékszik semmire. Amit elmondtam, azt meg nem hiszi el. Én mindvégig szerettem őt, most meg itt van az idő, mikor ő is szeret engem. Tudod milyen érzés ez nekem? Fantasztikus.
-Mint a legjobb barátod, kijelentem: 1. Nem vagy normális! 2. Nagyot csalódtam benned! 3. Niall még jobban haragudni fog rád.
-De szeretem őt, és élvezem az együtt töltött időt!
-Hogy neked milyen jó! -csapta arcon Niall. Idáig elhallatszott, mekkorát csattant.
-Ezt megérdemelted Harry! -adott még egyet neki Louis is. Niall visszaszaladt a szobájába, Louis meg visszaült mellém. Hazza is jött volna, de Louis közbevágott- Nem, Harry. Meg ne próbáld. Szóval Skyler. Iszonyatosan nagyot hibázol. Niall sokkal de sokkal jobban szeret, mint Harry. Csak kihasználja az alkalmat, hogy nem hiszed el azt, ami történt. Pedig tényleg megtörtént mindaz, amit mondott neked!
-Nem hiszem el, míg nem emlékszem. De egyetlen egy árva emlék sem jut az eszembe Lou! Ez lenne az új életem? Niallt kikészíteni, Harryt meg szeretni? Nem tudom. Lehet... de nem tehetek róla, hogy nem emlékszem. Sajnálom.
-Nem, nem sajnálod. Majd akkor fogod, ha minden eszedbe fog jutni. Az ennél a sajnálatnál ezerszer nagyobb lesz.. -és kisétált. Teljesen igaza lenne, ha tudnám miről van szó. De sajnos nem tudtam. Felmentem a szobámba. Az éjjeli szekrényemen ott hevert egy nyaklánc. Egy gyönyörű nyaklánc. Már láttam valahol. Ez is ott volt a tárgyak között, amit Niall hozott. Felvettem a kezembe, nézegettem, majd eszembe jutott a perc, mikor adta. Pontosan fel tudtam volna idézni is amit mondott hozzá. A szívemhez tettem, majd reménykedtem, hogy minden eszembe jut, de semmi. Csak az a pár perc beszélgetés. És hogy tényleg szeret.
Szép lassan kezdtek előtörni az emlékek, de sosem volt lényeges. A nagy áttörés, az a nyaklánc volt. Az után semmi velük kapcsolatos nem jött elő. Még mindig Harryvel jártam. Boldognak éreztem magam. Szinte tudtam, hogy szeretem őt, de azt is, hogy Niall szeret engem. Lehet, hogy mégis Harryvel maradok. Sőt..
2 Hozzászólás és új rész.!♥
U.i.: Bocsánat, hogy ilyen rossz részt hoztam, de egyszerűen nem tudtam jobbat. Ígérem a következő sokkal jobb lesz. Csók, puszi.:D
-Mit is titkolsz előlem? -vetettem rá mérges pillantásokat.
-Hát tudod, mielőtt összejöttél volna Niallel, velem próbálkoztál. Vagyis, inkább én próbálkoztam nálad. Csak aztán nagyon elszúrtam pár dolgot, és így Niall karjaiba löktelek..
-És mi az a pár dolog? -fordultam teljes testemmel már felé. Bár eléggé fájt a lábam, hiszen az eltört, és így pont azt kellett megemelnem, és ráraknom a másikra. Nem bírtam sokáig, muszáj voltam visszatenni az ágyra, majd követeltem a választ Harrytől.- Elmondhatnád! -csak lesütötte fejét, szája szélét pedig harapdálta. Pont nyitotta volna ki ajkait, hogy végre megszólaljon, de ekkor Niall lépett be a szobába. Az illata rögtön megcsapott. Olyan kábító volt. Szinte alig tudtam neki ellenállni, de muszáj voltam, mert jelen pillanatban szinte alig ismerem. Mondanom sem kell, Harry ezek után nem mondta el, hogy milyen dologról van szó.
-Szóval. Elhoztam pár cuccod, meg az enyémek közül is hoztam egyet-kettőt. Hogy vagy?
-Egyenlőre jól. Igaz, Harry?
-Ö, igen. Én most megyek is. Majd még jövök. Sziasztok. -majd felállt és kisétált.
-Ennek meg mi baja? -mutatott a háta mögé a szőke.
-Nem fontos. De nekünk meg kell beszélnünk valamit.
-Mit? -dobta le a cuccokat az asztalra és foglalt helyet mellettem.
-Hát, nézd Niall. Nagyon kedvesnek tűnsz, meg tetszik, hogy ennyire próbálkozol, hogy emlékezzek, de nem emlékszem. Hidd el, bármennyire is szeretnék most emlékezni, attól még nem tudok.
-Én ezt tudom. De beszéltem az orvossal, és azt mondta, hogy néhány tárgy, illat, vagy esetleg valami történés segíthet abban, hogy emlékezz.
-Ez mind szép és jó, de mi van, ha soha többet nem fogok emlékezni a múltamra?
-Ne mondj ilyet. Biztos, hogy eszedbe fog jutni, minden. Egytől egyig, minden.
-De Niall. Ha netalán mégsem, akkor az eddigi benyomások alapján kell döntenem. Oké, hogy azt mondtátok mindannyian, hogy veled járok, de én ebben nem vagyok biztos. És egyenlőre nem tudhatom, hogy kiben bízzak. És az eddigi tetteid alapján, először te egy kicsit megijesztettél engem...
-Annyira sajnálom, de tudod milyen rossz volt szembesülni azzal, hogy a barátnőm miattam nem emlékszik semmire és senkire? Szörnyű. És félek, hogy elveszítelek..
-Figyelj, ez nekem sem könnyű. Látom, hogy mennyire szenvedsz e miatt, és ez biztos nem véletlen. Tuti, hogy volt, van köztünk valami, ezt érzem. De egyenlőre nem tudom, hogy mi az..
-De ugye, nem lesz ebből semmi baj?
-Szerintem, amíg nem emlékszem mindenre, vagy legalább egy apró kis töredékre, addig szüneteltessük ezt... bármi is ez pontosan.
-Kérlek ne. Csak adj egy esélyt, hogy bebizonyítsam, együtt vagyunk! Kérlek!
-Sajnálom Niall. Ez nekem így nem menne.. -könnyek csordultak végig arcán, majd felállt. Az ajtóban még visszanézett:
-Nagyon szeretlek. -majd kiment. Nem tudom miért, de ez nekem is fájt. Lehet, hogy igazat mondtak, de akkor sem megy ez így nekem. Most már tényleg hátradőltem és aludtam egy jót. Egy órával később Lou és Harry jött be.
-Sziaaaaa. -üvöltötte Louis szinte a fülembe.
-Szia. -visszaköszöntem neki, majd Harryre néztem. Nem is köszönt.
-Nem tudod, hogy mi baja lehet Niallnek? Azon kívül, hogy nem emlékszel rá.
-Szakítottam vele. Ha együtt jártunk..
-Mi? -szólt hozzám Harry.
-Jól hallottad. Mivel nem tudom, pontosan ki ő, nem tudnék így egy kapcsolatot vállalni. Nem menne.. -csak a döbbenetet tudtam leolvasni az arcáról. Louis teljesen kiakadt.
-Hogy tehetted ezt? Eddig is magát okolta, de így még nagyobb részben fogja, és így még csak megnyugtatni sem lehet majd! Tudod, Niall az a fajta, aki túl érzékeny ilyen témában. És ragaszkodó.
-Tudom, már elmondta Harry, de nekem ez akkor sem menne.. De zárjuk le ezt a témát, jó? -még egy ideig beszélgettünk, majd ők elmentek.
*2 nappal később*
Niall 2 napja nem volt bent. Egyszer sem. Lehet, hogy nagyon megbántottam, de meg kell értenie. Viszont Harryvel nagyon sok időt töltöttem. Ma, mikor utoljára volt bent, elhatároztuk, hogy megpróbáljuk visszahozni a memóriám, mivel nagyon szenved Niall. Elvileg azóta nem jött ki a szobájából, mióta hazament. Harry végre elmondta, hogy mik voltak azok a rossz dolgok, amiket csinált, de valahogy nem hittem el. Gondoltam, hogy nem hazudik, de akkor sem hittem el. Miután elment, azt hittem nem jön ma többet, de végül megint bejött. Behozta azokat a cuccokat, amiket Niall először. minden egyes tárgyat meg kellet tapogatnom, az összes pontján, és meg is kellett szagolnom. Már a harmadiknál elegem volt ebből, de úgy gondoltam, meg kell ezt tennem. Egyes dolgoknál beugrott egy-egy kép, de amint egy másik tárgyat vizsgálgattam, mindig elfelejtettem.
Már három napja ezt csináltuk, de még mindig semmi. Mire végzünk majd az összes tárggyal, addigra kiengednek. A gipszemet levették már a lábamról, mert csak repedt a csont, és nem fájt már. Így szabadabban tudtam mozogni. Ezután ismét visszatértünk a tárgyakhoz. Vagy amikor nem, akkor éppen vagy etetett, vagy segített járni "tanulni". Egészen közel kerültünk egymáshoz. Minden egyes távollétében azt vártam, hogy mikor jön be újra.
*1 hónappal később*
Az előző hónapot nem is firtatom, mert ugyan ezt csináltuk minden egyes nap Harryvel. A különbség most már csak az volt, hogy végre hazaengedtek. Ez idő alatt nagyon közel kerültem Harryhez, és szerintem ezt ő is látta. A kórház után hozzájuk költöztem, mert nem volt kedvem az ismeretlen családomnál lenni, akik egyszer sem látogattak meg. Csak a húgom, de az más kérdés. Szóval, egyik reggel épp a konyhában voltam. Valami kaját kerestem, és találtam is müzlit, persze pont a legfelső polcon, amit csak a pultról érek el. Hát felmásztam. Nem igazán volt jó az egyensúly érzékem, gyanítom, hogy soha. Így mikor nagy nehezen végre elértem a dobozt, hátra billentem. Nagyon megijedtem, de két gondos kéz elkapott. Szemem összeszorítottam a zuhanás folyamán, így mikor kinyitottam, szembe találtam magam mosolygó megmentőmmel. Harry. Harry volt az. Egy szál bokszerben. Göndör fürtjei még így is tökéletesen álltak. Szép lassan leeresztette a lábam, majd mélyen a szemembe nézett. Nyitottam a számat, hogy megköszönjem, de ő bezárta. Ajkait gyorsan rányomta az enyémekre, és utat akart törni a nyelve számba. Engedtem. Ott álltunk mindketten pizsamában, és csókolóztunk. Erről a csókról eszembe jutott a benzinkutas eset, de nem tudtam mihez kötni, így nem törődtem vele. Majd szép lassan elváltunk egymástól.
-Köszönöm.
-Ugyan mit?
-Hogy megmentettél. -csak egy mosoly volt a válasza, majd elsétált. Én felmentem felöltözni, majd visszatértem a reggelimhez. Épp a tejet öntöttem, mikor két kéz átkarolta a derekam:
-Nem akarsz még egyszer leesni, hogy elkaphassalak?
-Nem, kösz. -majd megfordultam és egy apró puszit adtam szájára. Megfogtam a reggelim, bevittem a kanapéra, és evés közben tv-t néztem Louisval. Harry csatlakozott:
-Nem kéne valamit megbeszélnünk? -kérdezte
-Mégis mit?
-Hogy most mi van velünk? -Louis arca egyben csalódott és meglepett is volt.
-Szerintem semmi. -jelentettem ki, mire Lou arca megnyugvást láttatott.
-Szerintem meg igen is van valami. És nem csak kicsi dolog. -a beszélgetés így ment tovább, ami szerintem Louist zavarta a legjobban. Egyszer nyugodt egyszer megdöbbent arcot vágott. Majd kijelentettem:
-Akkor, most mi járunk. -de ez inkább kérdés volt, mint kijelentés.
-Igen. -Lou már teljesen össze volt zavarodva, így megkérdezte:
-Most mi is volt ez? És Harry, miért is csináltad ezt?
-Mert járunk?! Mert szeretem őt?!
-Höhö. Skyler, megbocsájtanál egy pillanatra?
-Persze. -majd elvonultak a lépcső alá. Nem tudom mit gondoltak, mert nem volt az olyan messze, és nem is volt zárt helység, de ott beszélték meg.
-Hogy tehetted ezt Niallel? Nagyon jól tudtad, hogy mennyire ki van!
-Nézd. Skyler nem emlékszik semmire. Amit elmondtam, azt meg nem hiszi el. Én mindvégig szerettem őt, most meg itt van az idő, mikor ő is szeret engem. Tudod milyen érzés ez nekem? Fantasztikus.
-Mint a legjobb barátod, kijelentem: 1. Nem vagy normális! 2. Nagyot csalódtam benned! 3. Niall még jobban haragudni fog rád.
-De szeretem őt, és élvezem az együtt töltött időt!
-Hogy neked milyen jó! -csapta arcon Niall. Idáig elhallatszott, mekkorát csattant.
-Ezt megérdemelted Harry! -adott még egyet neki Louis is. Niall visszaszaladt a szobájába, Louis meg visszaült mellém. Hazza is jött volna, de Louis közbevágott- Nem, Harry. Meg ne próbáld. Szóval Skyler. Iszonyatosan nagyot hibázol. Niall sokkal de sokkal jobban szeret, mint Harry. Csak kihasználja az alkalmat, hogy nem hiszed el azt, ami történt. Pedig tényleg megtörtént mindaz, amit mondott neked!
-Nem hiszem el, míg nem emlékszem. De egyetlen egy árva emlék sem jut az eszembe Lou! Ez lenne az új életem? Niallt kikészíteni, Harryt meg szeretni? Nem tudom. Lehet... de nem tehetek róla, hogy nem emlékszem. Sajnálom.
-Nem, nem sajnálod. Majd akkor fogod, ha minden eszedbe fog jutni. Az ennél a sajnálatnál ezerszer nagyobb lesz.. -és kisétált. Teljesen igaza lenne, ha tudnám miről van szó. De sajnos nem tudtam. Felmentem a szobámba. Az éjjeli szekrényemen ott hevert egy nyaklánc. Egy gyönyörű nyaklánc. Már láttam valahol. Ez is ott volt a tárgyak között, amit Niall hozott. Felvettem a kezembe, nézegettem, majd eszembe jutott a perc, mikor adta. Pontosan fel tudtam volna idézni is amit mondott hozzá. A szívemhez tettem, majd reménykedtem, hogy minden eszembe jut, de semmi. Csak az a pár perc beszélgetés. És hogy tényleg szeret.
Szép lassan kezdtek előtörni az emlékek, de sosem volt lényeges. A nagy áttörés, az a nyaklánc volt. Az után semmi velük kapcsolatos nem jött elő. Még mindig Harryvel jártam. Boldognak éreztem magam. Szinte tudtam, hogy szeretem őt, de azt is, hogy Niall szeret engem. Lehet, hogy mégis Harryvel maradok. Sőt..
2 Hozzászólás és új rész.!♥
U.i.: Bocsánat, hogy ilyen rossz részt hoztam, de egyszerűen nem tudtam jobbat. Ígérem a következő sokkal jobb lesz. Csók, puszi.:D
2012. szeptember 25., kedd
19. ~ Emlékezet
Már egy hete kómában van Skyler, de még mindig nem tudni semmit. Elméletileg, az orvosok azt mondták, már csak mesterséges altatásban van, mert nem tudják pontosan, hogy lesz-e valami maradandó vagy ideiglenes baja. A legtöbb szabadidőmet itt töltöm mellette, és ez felkapta a sajtó figyelmét. Egy folytában zaklatnak, hogy kivel, és mi baj van.. Kezd nagyon idegesíteni. Harryvel viszont újra egyre többet vitázunk, mert mindkettőnk a másikon vezeti le a feszültséget. Egyik nap már majdnem össze is verekedtünk, de szerencsére Lou és Liam leállítottak. Eleanor és Danielle is sokat jár be a kórházba, de a legtöbbször azért, hogy nekem hozzanak enni, inni vagy megnézzék jól vagyok-e. Nem igazán vagyok hajlandó elmozdulni Skyler ágya mellől, csak ha nagyon muszáj. Ma már vasárnap van. Vasárnap délelőtt, de még nem jött be egy orvos sem. Majd hirtelen berontott egy orvos.
-Vigyázzon, fiatal ember. Most felébresztjük.
-Nem lesz semmi baja?
-A kivizsgálások alapján nem. De nem tudhatjuk biztosra. -fogott egy tűt, és beleszúrta a karjába. Biztos valami ébresztő szer, vagy nem tudom, de ezután kimentek, és azt mondták, ha nyitná ki a szemét, rögtön csipogjak. Az első dolgom az volt, hogy felhívtam Louist:
-Louis, gyertek be! Gyorsan!
-Miért? Mi történt? Baj van?
-Nem, nem. Csak gyertek már! Fel akarják ébreszteni.
-Ez esetben szia! -lecsapta a telefont. Leültem az ágy szélére, és vártam. Már 10 perce kimentek az orvosok. Miért nem kel még föl? Nagyon izgultam, de emellett aggódtam is. A fiúk egy negyed óra alatt beértek. Ekkor még mindig nem ébredt fel. Már nagyon ingerült voltam. Odasétáltam a legérettebbhez a csapatban, majd üvöltözni kezdtem:
-Liam, miért nem kel már föl? Miért? Még a hívásom előtt adták neki a gyógyszert, miért nem használ? -folyt végig egy ártatlan kis könnycsepp az arcomon.
-Nyugalom, Niall. Biztos idő kell, hogy hasson. Látod? Már mocorog.
-Mi? -kaptam oda a fejem. Nagyon nagy boldogság fogott el, mikor láttam, hogy kezdi kinyitni a szemét. Gyorsan csipogtam az orvosra, és két percen belül már itt is voltak. Megvizsgálták, és azt mondták, hogy minden rendben. Kimentek. Odaültem mellé, majd megakartam csókolni, de ekkor elhúzódott:
-Ki vagy te? És ti? -mutatott végig a fiúkon- És miért vagytok itt?
-Ne-nem emlékszel rám? -mondtam a könnyeimmel küszködve.
-Kéne? -nem bírtam ki. Felálltam, majd üvöltöttem egyet.
-Liam hívd az orvost! Azt mondták nem lesz semmi baja! -iszonyatosan nagy fájdalom mart belülről. Az orvos megérkezett, de én kimentem. Nem voltam képes arra, hogy végignézzem azt, mikor kimondja az orvos, hogy nem emlékszik semmire. Leültem a folyosón egy székre, arcomat a kezembe temettem és sírtam. Majd nyitódott az ajtó. Az orvos jött ki, őt pedig Harry követte. Leült mellém. Fejemet nem hajtottam fel.
-Sajnálom Niall, de semmire nem emlékszik. Egyedül annyit tud, hogy ki ő. Semmi többet.. -felnéztem, hogy a szemébe nézhessek. Az övéi is könnyesek voltak.
-És ez így marad? Végleges?
-Elméletileg nem. -szörnyű fájdalom mardosott. Igaz, hogy jobb így, mintha nem lenne, de akkor is szörnyű, hogy nem emlékszik rám. Felálltam, majd bementem hozzá.
-Ígérem, hogy vissza fog jönni az emlékezeted. Ha máshogy nem, akkor újra átéljük az összes együtt töltött percet. Az összeset. -adtam egy puszit a homlokára, és Louishoz fordultam- Add a kocsi kulcsot.
-Nem hiszem, hogy ilyen állapotban vezetned kéne, Niall.
-Add már ide! -kiszedtem a kezéből, majd elmentem. Hazajöttem néhány cuccáért, majd leragadtam a nyakláncánál. Annál a nyakláncnál, amit még én adtam neki, az első együtt töltött hétvégénél, az első fantasztikus éjszakánál, amit az apai szigor után csináltunk. Akaratlanul is elkezdtem sírni. Nem lehet igaz, hogy nem emlékszik azokra a percekre, órákra. Egyszerűen nem bírom elhinni..
*Skyler szemszöge*
Nem tudom ki ez a srác, aki ígérget itt nekem minden szart, de elég ijesztő. Ahogyan ordibál a többiekkel, az meg bunkóság.
-Biztos, hogy nem emlékszel Niallre? -kérdezte a cuki, göndör srác, miután kiment a szőke, ijesztő.
-Jó lenne tudni, hogy ki az, mert akkor elmondhatnám, hogy emlékszem-e rá. És ti kik vagytok?
-Ő az, aki most ment el nemrég. Mellesleg, én Harry vagyok. -emeltem a kezem, hogy fogjunk kezet, de ő inkább megölelt. Kicsit közvetlen, de ha úgy vesszük, akkor ismerjük egymást, méghozzá nagyon is jól, csak én nem emlékszem rá.
-Louis vagyok. Örülök, hogy jól vagy. -jött oda az, aki annak a Niall nevezetű gyereknek odaadta a kulcsait. Ő is megölelt.
-Zayn vagyok. -egy felzselézett hajú, rossz fiúnak tűnő srác jött megölelni.
-És én lennék Liam. Tudod mennyire megijedtem, mikor legurultál a lépcsőn? De legalább nincs semmi komoly baj, mert az emlékezeted vissza fog térni. -ölelt meg végül az utolsó ember is. Nem tudom ki az anyám és apám, de kicsit furcsának találtam, hogy nincsenek itt, úgyhogy rákérdeztem.
-Nagyon köszönöm srácok, hogy ilyen kedvesek vagytok, de hol vannak a szüleim?
-Nos, az apukád azt mondta, hogy nem akar téged ellátni, mivel állandóan ellene voltál, és itt az eredménye, az anyukád meg jönne, csak az apukád nem engedi. -mondta Liam.
-Miért lettem volna én állandóan ellene?
-Hát, nem hiszem, hogy így eszedbe fog jutni, de egyszer még voltál is nálunk úgy, hogy sírtál, zaklatott voltál és azt mondtad, hogy odaköltözöl, mert apukáddal állandóan veszekedtek, és hogy megtiltotta, hogy találkozhass Niallel és velünk.
-És odaköltöztem?
-Nem, mert megbeszéltétek Niallel, hogy majd ő beszél apukáddal, hogy ő nem akar neked rosszat. Mert ugye mindig arról ment a vita, hogy apukád nem bízik Niallben. -mondta most már Harry. Nem is értem miért nem vele járok, mert ő sokkal aranyosabb, kedvesebb és nem ijesztett meg. Van barátnője? Vagy nem jöttem/jövök be neki? Vagy én nem is értem..
-Öhm.. emlékszem...
-Mennyire? -kérdezték hirtelen, teljesen egyszerre.
-Csak annyi, hogy apuval minden nap volt valami vitánk. És, hogy rosszban vagyok vele. De semmi több. És mikor mehetek haza?
-Még egy hétig bent tartanak, aztán kiengednek. De mi most megnézzük, Niall nem csinált-e valami hülyeséget. Ki marad? -szólalt meg végre Zayn is.
-É..
-Maradjon Harry. -vágtam Louis szavaiba.
-Biztos? -kérdezte Liam felhúzott szemöldökkel. Kicsit vicces volt, így kuncogtam egyet, majd válaszoltam.
-Igen. -kimentek a többiek, Harry leült egy székre. A szoba jó távoli pontjába. Ennyire nem szeret?- Gyere nyugodtan ide. -mutogattam a székre.
-De..
-Nincs de. -szép lassan idesétált, és leült. Beszélgettünk. Valamit nem mondott el, de nem éreztem bajnak. Majd ha eljön az ideje, úgy is megtudom. Kb egy fél órája mentek el a fiúk, de nem jöttek vissza.Úgy döntöttem, hogy pihenek kicsit. Lehunytam a szemem, elhelyezkedtem, és megpróbáltam elaludni. De nem sikerült. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy Harry miért nem kedvel engem. Olyan rideg velem.
-Harry?
-Igen?
-Van barátnőd?
-Nincs..
-Akkor miért vagy velem ilyen rideg? Miért viselkedsz velem úgy, mintha nem lennénk jó barátok?
-Mert te Niall barátnője vagy.
-És? Louisnak is van barátnője, nem? Mégis jó fej velem, és ő is tudja, hogy együtt vagyunk. Ha egyáltalán igaz, amit mondtatok... És amúgy meg egyenlőre megijeszt Niall. Olyan ingerült volt..
-Csodálkozol? Egy hete kómában voltál, és saját magát okolta emiatt. Na meg, már vagy 2 hónapja együtt vagytok.
-Miért okolta saját magát?
-Mert ő elcsúszott a stúdió előtt, behozták a mentősök, eszméletlen volt, te pedig ezért rohantál magassarkúban a lépcsőn, és ezért csúszott ki a lábad. Azaz ezt úgy fogta fel, hogy hogyha jobban vigyázott volna, akkor most te teljesen jól lennél. És ne félj tőle. Nagyon érzékeny és kedves fiú.
-Értem. De eltértünk a kérdésemtől. Miért vagy velem ilyen? Az senkit nem érdekel, hogy Niallé vagyok. Lásd, Louis.
-De ez más, Skyler.
-Miben?
-Hát tudod, valamit nem mondtam el...
2 Hozzászólás és új rész.!♥
-Vigyázzon, fiatal ember. Most felébresztjük.
-Nem lesz semmi baja?
-A kivizsgálások alapján nem. De nem tudhatjuk biztosra. -fogott egy tűt, és beleszúrta a karjába. Biztos valami ébresztő szer, vagy nem tudom, de ezután kimentek, és azt mondták, ha nyitná ki a szemét, rögtön csipogjak. Az első dolgom az volt, hogy felhívtam Louist:
-Louis, gyertek be! Gyorsan!
-Miért? Mi történt? Baj van?
-Nem, nem. Csak gyertek már! Fel akarják ébreszteni.
-Ez esetben szia! -lecsapta a telefont. Leültem az ágy szélére, és vártam. Már 10 perce kimentek az orvosok. Miért nem kel még föl? Nagyon izgultam, de emellett aggódtam is. A fiúk egy negyed óra alatt beértek. Ekkor még mindig nem ébredt fel. Már nagyon ingerült voltam. Odasétáltam a legérettebbhez a csapatban, majd üvöltözni kezdtem:
-Liam, miért nem kel már föl? Miért? Még a hívásom előtt adták neki a gyógyszert, miért nem használ? -folyt végig egy ártatlan kis könnycsepp az arcomon.
-Nyugalom, Niall. Biztos idő kell, hogy hasson. Látod? Már mocorog.
-Mi? -kaptam oda a fejem. Nagyon nagy boldogság fogott el, mikor láttam, hogy kezdi kinyitni a szemét. Gyorsan csipogtam az orvosra, és két percen belül már itt is voltak. Megvizsgálták, és azt mondták, hogy minden rendben. Kimentek. Odaültem mellé, majd megakartam csókolni, de ekkor elhúzódott:
-Ki vagy te? És ti? -mutatott végig a fiúkon- És miért vagytok itt?
-Ne-nem emlékszel rám? -mondtam a könnyeimmel küszködve.
-Kéne? -nem bírtam ki. Felálltam, majd üvöltöttem egyet.
-Liam hívd az orvost! Azt mondták nem lesz semmi baja! -iszonyatosan nagy fájdalom mart belülről. Az orvos megérkezett, de én kimentem. Nem voltam képes arra, hogy végignézzem azt, mikor kimondja az orvos, hogy nem emlékszik semmire. Leültem a folyosón egy székre, arcomat a kezembe temettem és sírtam. Majd nyitódott az ajtó. Az orvos jött ki, őt pedig Harry követte. Leült mellém. Fejemet nem hajtottam fel.
-Sajnálom Niall, de semmire nem emlékszik. Egyedül annyit tud, hogy ki ő. Semmi többet.. -felnéztem, hogy a szemébe nézhessek. Az övéi is könnyesek voltak.
-És ez így marad? Végleges?
-Elméletileg nem. -szörnyű fájdalom mardosott. Igaz, hogy jobb így, mintha nem lenne, de akkor is szörnyű, hogy nem emlékszik rám. Felálltam, majd bementem hozzá.
-Ígérem, hogy vissza fog jönni az emlékezeted. Ha máshogy nem, akkor újra átéljük az összes együtt töltött percet. Az összeset. -adtam egy puszit a homlokára, és Louishoz fordultam- Add a kocsi kulcsot.
-Nem hiszem, hogy ilyen állapotban vezetned kéne, Niall.
-Add már ide! -kiszedtem a kezéből, majd elmentem. Hazajöttem néhány cuccáért, majd leragadtam a nyakláncánál. Annál a nyakláncnál, amit még én adtam neki, az első együtt töltött hétvégénél, az első fantasztikus éjszakánál, amit az apai szigor után csináltunk. Akaratlanul is elkezdtem sírni. Nem lehet igaz, hogy nem emlékszik azokra a percekre, órákra. Egyszerűen nem bírom elhinni..
*Skyler szemszöge*
Nem tudom ki ez a srác, aki ígérget itt nekem minden szart, de elég ijesztő. Ahogyan ordibál a többiekkel, az meg bunkóság.
-Biztos, hogy nem emlékszel Niallre? -kérdezte a cuki, göndör srác, miután kiment a szőke, ijesztő.
-Jó lenne tudni, hogy ki az, mert akkor elmondhatnám, hogy emlékszem-e rá. És ti kik vagytok?
-Ő az, aki most ment el nemrég. Mellesleg, én Harry vagyok. -emeltem a kezem, hogy fogjunk kezet, de ő inkább megölelt. Kicsit közvetlen, de ha úgy vesszük, akkor ismerjük egymást, méghozzá nagyon is jól, csak én nem emlékszem rá.
-Louis vagyok. Örülök, hogy jól vagy. -jött oda az, aki annak a Niall nevezetű gyereknek odaadta a kulcsait. Ő is megölelt.
-Zayn vagyok. -egy felzselézett hajú, rossz fiúnak tűnő srác jött megölelni.
-És én lennék Liam. Tudod mennyire megijedtem, mikor legurultál a lépcsőn? De legalább nincs semmi komoly baj, mert az emlékezeted vissza fog térni. -ölelt meg végül az utolsó ember is. Nem tudom ki az anyám és apám, de kicsit furcsának találtam, hogy nincsenek itt, úgyhogy rákérdeztem.
-Nagyon köszönöm srácok, hogy ilyen kedvesek vagytok, de hol vannak a szüleim?
-Nos, az apukád azt mondta, hogy nem akar téged ellátni, mivel állandóan ellene voltál, és itt az eredménye, az anyukád meg jönne, csak az apukád nem engedi. -mondta Liam.
-Miért lettem volna én állandóan ellene?
-Hát, nem hiszem, hogy így eszedbe fog jutni, de egyszer még voltál is nálunk úgy, hogy sírtál, zaklatott voltál és azt mondtad, hogy odaköltözöl, mert apukáddal állandóan veszekedtek, és hogy megtiltotta, hogy találkozhass Niallel és velünk.
-És odaköltöztem?
-Nem, mert megbeszéltétek Niallel, hogy majd ő beszél apukáddal, hogy ő nem akar neked rosszat. Mert ugye mindig arról ment a vita, hogy apukád nem bízik Niallben. -mondta most már Harry. Nem is értem miért nem vele járok, mert ő sokkal aranyosabb, kedvesebb és nem ijesztett meg. Van barátnője? Vagy nem jöttem/jövök be neki? Vagy én nem is értem..
-Öhm.. emlékszem...
-Mennyire? -kérdezték hirtelen, teljesen egyszerre.
-Csak annyi, hogy apuval minden nap volt valami vitánk. És, hogy rosszban vagyok vele. De semmi több. És mikor mehetek haza?
-Még egy hétig bent tartanak, aztán kiengednek. De mi most megnézzük, Niall nem csinált-e valami hülyeséget. Ki marad? -szólalt meg végre Zayn is.
-É..
-Maradjon Harry. -vágtam Louis szavaiba.
-Biztos? -kérdezte Liam felhúzott szemöldökkel. Kicsit vicces volt, így kuncogtam egyet, majd válaszoltam.
-Igen. -kimentek a többiek, Harry leült egy székre. A szoba jó távoli pontjába. Ennyire nem szeret?- Gyere nyugodtan ide. -mutogattam a székre.
-De..
-Nincs de. -szép lassan idesétált, és leült. Beszélgettünk. Valamit nem mondott el, de nem éreztem bajnak. Majd ha eljön az ideje, úgy is megtudom. Kb egy fél órája mentek el a fiúk, de nem jöttek vissza.Úgy döntöttem, hogy pihenek kicsit. Lehunytam a szemem, elhelyezkedtem, és megpróbáltam elaludni. De nem sikerült. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy Harry miért nem kedvel engem. Olyan rideg velem.
-Harry?
-Igen?
-Van barátnőd?
-Nincs..
-Akkor miért vagy velem ilyen rideg? Miért viselkedsz velem úgy, mintha nem lennénk jó barátok?
-Mert te Niall barátnője vagy.
-És? Louisnak is van barátnője, nem? Mégis jó fej velem, és ő is tudja, hogy együtt vagyunk. Ha egyáltalán igaz, amit mondtatok... És amúgy meg egyenlőre megijeszt Niall. Olyan ingerült volt..
-Csodálkozol? Egy hete kómában voltál, és saját magát okolta emiatt. Na meg, már vagy 2 hónapja együtt vagytok.
-Miért okolta saját magát?
-Mert ő elcsúszott a stúdió előtt, behozták a mentősök, eszméletlen volt, te pedig ezért rohantál magassarkúban a lépcsőn, és ezért csúszott ki a lábad. Azaz ezt úgy fogta fel, hogy hogyha jobban vigyázott volna, akkor most te teljesen jól lennél. És ne félj tőle. Nagyon érzékeny és kedves fiú.
-Értem. De eltértünk a kérdésemtől. Miért vagy velem ilyen? Az senkit nem érdekel, hogy Niallé vagyok. Lásd, Louis.
-De ez más, Skyler.
-Miben?
-Hát tudod, valamit nem mondtam el...
2 Hozzászólás és új rész.!♥
2012. szeptember 19., szerda
18. ~ Balesetek
-Skyler nagyon nagy baj van! -rontott be Liam.
-Micsoda?
-Nincs kaja! -jött meg Louis is- Neeem, biztos, hogy van.
-Louis ne viccelődj! Nagy baj van. Niall nagyon rosszul van!
-Mi? Mi történt?
-Jött ki a stúdióból, mert ugye dalt egyeztetni volt, megcsúszott valamin és beverte a fejét. A mentősök már bevitték, de még mindig eszméletlen.
-Úristen! Mire várunk? Mennyünk már! -üvöltöttem. Nem tudtam mit tegyek. Nagyon kikészültem. Nagyon rossz érzés volt tudni, hogy a barátom, akit mindennél jobban szeretek, kórházban van és nincs magánál. A sokk hatása miatt nem gondolkoztam, és magassarkú volt rajtam, én meg elkezdtem futni, mint az őrült. Még a lépcsőnél sem lassítottam. Meg is lett a következménye. A lábam becsuklott alám, és legurultam a lépcsőn. Bevertem a fejem és éreztem egy utolsó koppanást, majd minden homályosodni kezdett. Egy alakot véltem felfedezni, valószínűleg Liam volt az, és hozzám beszélt, de ekkor már késő volt, elsötétült minden, majd lecsuktam szemem.
*Harry szemszöge*
Hazajöttem és mit hallok? Niall kórházban, mert beverte a fejét és eszméletlen. Szíven ütött a dolog. Tudom, hogy nem vagyunk mostanában valami jó kapcsolatban, de akkor is a barátom, és nagyon fájt, hogy rosszul van. Gyorsan összeszedtem pár cuccát, majd koppanásokat hallottam a lépcső felől. Azután Liam hangját, hogy siessünk. Leszaladtam, és megfagyott bennem a vér is. Skyler ott feküdt a lépcső alján, szintén eszméletlenül. Nem tudtam mit higgyek. Niall miatt csinálta? Vagy szimpla véletlen? Nem tudtam, de inkább az utóbbinál maradtam. Még az ijedtség is megfagyott testemben, mikor Louis hirtelen rám kiáltott:
-Ne csak állj már ott! Nyisd az ajtót és indítsd a kocsit! -tettem amit mondott, de nem a volán mögé ültem, mert nem lettem volna képes vezetni. Nagyon nehéz volt látni, hogy pont az a két ember van rosszul, akiket a világon a legjobban szeretek.
*Niall szemszöge*
Egy kórteremben ébredtem. Nagy fehér falak, rosszat sugalló környezet. Csak Liam volt bent. De ő ott ült az ágyam végébe, és engem nézett. Amint kinyitottam a szemem és körülnéztem, ő már mellettem is termett.
-Hál' Istennek, hogy jól vagy!
-Mi történt?
-Megcsúsztál a stúdió előtt és beverted a fejed. Nagyon aggódtunk. De nem emlékszel, hogy hogy történt?
-De. Jöttem ki, és egy kisgyerek csöpögtetett valamit. Megpróbáltam kikerülni, de pont belocsolta elém, és elcsúsztam. Utána semmi. De hol vannak a többiek?
-Nemsokára áthívom őket. Biztos jól vagy? Nincs semmi baj? Nem fáj semmi?
-Nem, teljesen jól vagyok. Bár egy kicsit fáj a tarkóm, de amúgy semmi.
-Rendben, akkor szólok a többieknek. -majd kiment. Ledöntöttem a fejem, majd gondolkozni kezdtem, hogy miért nincsenek itt a srácok. El nem tudtam képzelni, hogy hol vannak. Tudom, hogy nagyképűen hangzik, hogy itt kéne lenniük, de mi mindig ott vagyunk mindannyian, ha valakivel történik valami. Majd hallottam, hogy jönnek. Még megálltak az ajtó előtt, és mondtak valamit. Csak ennyit tudtam kiszedni belőle:
-Doktor úr, akkor..... ..... Biztos ne mondjuk el? -Louis hangja volt.
-Igen, biztos. Mert csak...... .... -ezeket is csak alig érthetően következtettem ki.
-Rendben. -mondta Liam, majd bejöttek.
-Sziaaa! -mondták egyszerre, mintha semmi baj nem lenne, pedig tudom és érzem is, hogy van valami.
-Sziasztok.
-Jó napot kívánok, Mr. Horan. Én leszek az orvosa. Dr. Alan Saltzmann vagyok.
-Jó napot, doktor úr.
-Most csinálni fogok néhány tesztet, hogy biztosan teljesen jól van-e, rendben? -bólintottam, majd belevilágított a szemembe, meg ilyen mindenféle hülyeséget csinált. Láttam a srácokon, hogy valami biztos nincs rendben. Persze mikor rájuk néztem, akkor mosolyogtak, de látszott, hogy az csak mű. Főleg Harryé. Ebből a legrosszabbra következtettem: Valami történt Skylerrel. Nem voltam benne biztos, de ha tényleg így van, akkor nem is tudom mi lesz velem! Miután kiment az orvos, kicsit hülyültünk még, aztán komolyra fordítottam a témát:
-Figyeljetek. Előttem nem kell titkolni, ha történt valami. És ne mondjátok, hogy nem történt semmi!
-De hát tényleg nincs semmi! -rázta a fejét Louis.
-Ugyan már! Nézz rá Harryre! Úgy néz ki, mint akit fejbe vágtak egy serpenyővel és lefestették fehérrel!
-Csak nem érzem jól magam. De semmi baj.
-Kérlek titeket, hogy ne hazudjatok! Tudom, hogy van valami! És tudom, hogy Skylerrel, mert különben már elmondtátok volna..
-De azt mondta az orvos, hogy nem mondhatjuk el, egyenlőre. -szólt közbe Liam.
-De azt is mondta, hogy nincs semmi bajom, úgyhogy igazán beavathatnátok már! -emeltem kicsit feljebb a hangom.
-Jó, rendben! Én nem bírom magamban tartani.. -tört ki Zaynből az igazság- Skyler lecsúszott a lépcsőn, mert magassarkúban futott le, beverte a fejét, eszméletlen, és rossz az agy működése!
-És a lába is eltört.. -tette hozzá Hazza, könnyes szemekkel. Nem tehettem róla, de mégis lelki ismeret furdalásom lett. A könnyek csak úgy folytak végig az arcomon. Majd akaratlanul is felkiáltottam:
-Nee! Az én hibám! Az én hibám..
-Dehogyis! -jöttek oda mindannyian. Behívattam az orvost.
-Doktor úr, elmehetek? -mondtam, a sírást visszafogva.
-Mivel teljesen jól van, igen. De ha bármilyen fájdalom, vagy szédülés vagy egyéb tünet jelentkezik, azonnal jöjjön vissza.
-Köszönöm. De úgysem leszek messze. -felkeltem az ágyból, felvettem a ruháimat és átkísértettem magam Skylerhez. Szörnyű volt őt így látni. Az egészért magamat okoltam, mert ha jobban vigyáztam volna, akkor nem esek el, és akkor Skyler sem fut a lépcsőn magassarkúban. Ha valami baj lesz vele, sosem bocsátom meg magamnak. Csak álltam az ajtóban lefagyva, őt nézve. Ennél rosszabb érzés nincs is, mikor az, aki a világon a legfontosabb, nagyon rosszul van, ráadásul miattad. Elkezdett csörögni a telefonja. Muszáj voltam felvenni.
-Haló?
-Haló? Ki vagy? Skyler Bluet keresem. Alex Burth vagyok.
-A barátja vagyok. Ő most nem tud beszélni. Milyen ügyben keresed?
-Ma lett volna egy találkozónk a Star Bucksban, de nem jött el. Csak ezt szerettem volna megbeszélni vele..
-Sajnos az nem fog menni egy jó ideig.. -szipogtam.
-Miért? Mi történt?
-Lecsúszott a lépcsőn és most eszméletlen...-itt már sírtam is.
-Oh, nagyon sajnálom. Ez esetben nem is zavarok tovább. Szia, jobbulást!
-Köszönjük, szia! -szép óvatosan letettem a telefont az asztalra, majd észrevettem, hogy Harry az ajtóban áll.
-Annyira sajnálom! -jött oda, és ölelt át.
-Nem, semmi baj, ez nem a te hibád. Csak nagyon rossz volt ezt kimondani: 'Eszméletlen'.
-Megértem.. Magadra hagylak. -majd kiment. Fogtam egy széket, az ágya mellé tettem, megfogtam a kezét és ráhajtottam a fejem. Csak reménykedni tudtam, hogy az életem értelme rendbe jön. Csak szorítottam és szorítottam a kezét, hogy érezze, vele vagyok. Ránéztem a gépre, amelyik az agyi aktivitását mutatja, és tényleg nem volt valami bíztató. De mikor elkezdtem sírni, és ráesett egy könnycsepp a kezére, és még jobban megszorítottam, akkor javult a működése. Itt már tudtam, hogy érzi, mindig vele vagyok, vele leszek, és tudtam, hogy van még remény.
2 Hozzászólás és új rész.! :D
-Micsoda?
-Nincs kaja! -jött meg Louis is- Neeem, biztos, hogy van.
-Louis ne viccelődj! Nagy baj van. Niall nagyon rosszul van!
-Mi? Mi történt?
-Jött ki a stúdióból, mert ugye dalt egyeztetni volt, megcsúszott valamin és beverte a fejét. A mentősök már bevitték, de még mindig eszméletlen.
-Úristen! Mire várunk? Mennyünk már! -üvöltöttem. Nem tudtam mit tegyek. Nagyon kikészültem. Nagyon rossz érzés volt tudni, hogy a barátom, akit mindennél jobban szeretek, kórházban van és nincs magánál. A sokk hatása miatt nem gondolkoztam, és magassarkú volt rajtam, én meg elkezdtem futni, mint az őrült. Még a lépcsőnél sem lassítottam. Meg is lett a következménye. A lábam becsuklott alám, és legurultam a lépcsőn. Bevertem a fejem és éreztem egy utolsó koppanást, majd minden homályosodni kezdett. Egy alakot véltem felfedezni, valószínűleg Liam volt az, és hozzám beszélt, de ekkor már késő volt, elsötétült minden, majd lecsuktam szemem.
*Harry szemszöge*
Hazajöttem és mit hallok? Niall kórházban, mert beverte a fejét és eszméletlen. Szíven ütött a dolog. Tudom, hogy nem vagyunk mostanában valami jó kapcsolatban, de akkor is a barátom, és nagyon fájt, hogy rosszul van. Gyorsan összeszedtem pár cuccát, majd koppanásokat hallottam a lépcső felől. Azután Liam hangját, hogy siessünk. Leszaladtam, és megfagyott bennem a vér is. Skyler ott feküdt a lépcső alján, szintén eszméletlenül. Nem tudtam mit higgyek. Niall miatt csinálta? Vagy szimpla véletlen? Nem tudtam, de inkább az utóbbinál maradtam. Még az ijedtség is megfagyott testemben, mikor Louis hirtelen rám kiáltott:
-Ne csak állj már ott! Nyisd az ajtót és indítsd a kocsit! -tettem amit mondott, de nem a volán mögé ültem, mert nem lettem volna képes vezetni. Nagyon nehéz volt látni, hogy pont az a két ember van rosszul, akiket a világon a legjobban szeretek.
*Niall szemszöge*
Egy kórteremben ébredtem. Nagy fehér falak, rosszat sugalló környezet. Csak Liam volt bent. De ő ott ült az ágyam végébe, és engem nézett. Amint kinyitottam a szemem és körülnéztem, ő már mellettem is termett.
-Hál' Istennek, hogy jól vagy!
-Mi történt?
-Megcsúsztál a stúdió előtt és beverted a fejed. Nagyon aggódtunk. De nem emlékszel, hogy hogy történt?
-De. Jöttem ki, és egy kisgyerek csöpögtetett valamit. Megpróbáltam kikerülni, de pont belocsolta elém, és elcsúsztam. Utána semmi. De hol vannak a többiek?
-Nemsokára áthívom őket. Biztos jól vagy? Nincs semmi baj? Nem fáj semmi?
-Nem, teljesen jól vagyok. Bár egy kicsit fáj a tarkóm, de amúgy semmi.
-Rendben, akkor szólok a többieknek. -majd kiment. Ledöntöttem a fejem, majd gondolkozni kezdtem, hogy miért nincsenek itt a srácok. El nem tudtam képzelni, hogy hol vannak. Tudom, hogy nagyképűen hangzik, hogy itt kéne lenniük, de mi mindig ott vagyunk mindannyian, ha valakivel történik valami. Majd hallottam, hogy jönnek. Még megálltak az ajtó előtt, és mondtak valamit. Csak ennyit tudtam kiszedni belőle:
-Doktor úr, akkor..... ..... Biztos ne mondjuk el? -Louis hangja volt.
-Igen, biztos. Mert csak...... .... -ezeket is csak alig érthetően következtettem ki.
-Rendben. -mondta Liam, majd bejöttek.
-Sziaaa! -mondták egyszerre, mintha semmi baj nem lenne, pedig tudom és érzem is, hogy van valami.
-Sziasztok.
-Jó napot kívánok, Mr. Horan. Én leszek az orvosa. Dr. Alan Saltzmann vagyok.
-Jó napot, doktor úr.
-Most csinálni fogok néhány tesztet, hogy biztosan teljesen jól van-e, rendben? -bólintottam, majd belevilágított a szemembe, meg ilyen mindenféle hülyeséget csinált. Láttam a srácokon, hogy valami biztos nincs rendben. Persze mikor rájuk néztem, akkor mosolyogtak, de látszott, hogy az csak mű. Főleg Harryé. Ebből a legrosszabbra következtettem: Valami történt Skylerrel. Nem voltam benne biztos, de ha tényleg így van, akkor nem is tudom mi lesz velem! Miután kiment az orvos, kicsit hülyültünk még, aztán komolyra fordítottam a témát:
-Figyeljetek. Előttem nem kell titkolni, ha történt valami. És ne mondjátok, hogy nem történt semmi!
-De hát tényleg nincs semmi! -rázta a fejét Louis.
-Ugyan már! Nézz rá Harryre! Úgy néz ki, mint akit fejbe vágtak egy serpenyővel és lefestették fehérrel!
-Csak nem érzem jól magam. De semmi baj.
-Kérlek titeket, hogy ne hazudjatok! Tudom, hogy van valami! És tudom, hogy Skylerrel, mert különben már elmondtátok volna..
-De azt mondta az orvos, hogy nem mondhatjuk el, egyenlőre. -szólt közbe Liam.
-De azt is mondta, hogy nincs semmi bajom, úgyhogy igazán beavathatnátok már! -emeltem kicsit feljebb a hangom.
-Jó, rendben! Én nem bírom magamban tartani.. -tört ki Zaynből az igazság- Skyler lecsúszott a lépcsőn, mert magassarkúban futott le, beverte a fejét, eszméletlen, és rossz az agy működése!
-És a lába is eltört.. -tette hozzá Hazza, könnyes szemekkel. Nem tehettem róla, de mégis lelki ismeret furdalásom lett. A könnyek csak úgy folytak végig az arcomon. Majd akaratlanul is felkiáltottam:
-Nee! Az én hibám! Az én hibám..
-Dehogyis! -jöttek oda mindannyian. Behívattam az orvost.
-Doktor úr, elmehetek? -mondtam, a sírást visszafogva.
-Mivel teljesen jól van, igen. De ha bármilyen fájdalom, vagy szédülés vagy egyéb tünet jelentkezik, azonnal jöjjön vissza.
-Köszönöm. De úgysem leszek messze. -felkeltem az ágyból, felvettem a ruháimat és átkísértettem magam Skylerhez. Szörnyű volt őt így látni. Az egészért magamat okoltam, mert ha jobban vigyáztam volna, akkor nem esek el, és akkor Skyler sem fut a lépcsőn magassarkúban. Ha valami baj lesz vele, sosem bocsátom meg magamnak. Csak álltam az ajtóban lefagyva, őt nézve. Ennél rosszabb érzés nincs is, mikor az, aki a világon a legfontosabb, nagyon rosszul van, ráadásul miattad. Elkezdett csörögni a telefonja. Muszáj voltam felvenni.
-Haló?
-Haló? Ki vagy? Skyler Bluet keresem. Alex Burth vagyok.
-A barátja vagyok. Ő most nem tud beszélni. Milyen ügyben keresed?
-Ma lett volna egy találkozónk a Star Bucksban, de nem jött el. Csak ezt szerettem volna megbeszélni vele..
-Sajnos az nem fog menni egy jó ideig.. -szipogtam.
-Miért? Mi történt?
-Lecsúszott a lépcsőn és most eszméletlen...-itt már sírtam is.
-Oh, nagyon sajnálom. Ez esetben nem is zavarok tovább. Szia, jobbulást!
-Köszönjük, szia! -szép óvatosan letettem a telefont az asztalra, majd észrevettem, hogy Harry az ajtóban áll.
-Annyira sajnálom! -jött oda, és ölelt át.
-Nem, semmi baj, ez nem a te hibád. Csak nagyon rossz volt ezt kimondani: 'Eszméletlen'.
-Megértem.. Magadra hagylak. -majd kiment. Fogtam egy széket, az ágya mellé tettem, megfogtam a kezét és ráhajtottam a fejem. Csak reménykedni tudtam, hogy az életem értelme rendbe jön. Csak szorítottam és szorítottam a kezét, hogy érezze, vele vagyok. Ránéztem a gépre, amelyik az agyi aktivitását mutatja, és tényleg nem volt valami bíztató. De mikor elkezdtem sírni, és ráesett egy könnycsepp a kezére, és még jobban megszorítottam, akkor javult a működése. Itt már tudtam, hogy érzi, mindig vele vagyok, vele leszek, és tudtam, hogy van még remény.
2 Hozzászólás és új rész.! :D
2012. szeptember 13., csütörtök
17. ~ Felhőkben
-Várj egy picit! -szólt utánam Zayn- Beszélnünk kéne..
-Igen? -kérdeztem meglepődötten vissza.
-Gyere. -mutogatott föl. Követtem őt, egészen a szobájáig. Még soha nem voltam a szobájában. Valószínűleg soha többet nem is leszek. Leültem a fotelbe, és vártam, hogy Zayn belekezdjen a mondandójába.
-Szóval. Nem akartam, hogy bárki is hallja rajtad kívül, ezért jöttünk fel.
-Oké. De térjünk a lényegre, jó?
-Rendben. Ugye hallottad, amit Harry nekem az imént mondott?
-Igen. Onnantól, hogy pont összejött volna neki a randi.
-Na igen. Tehát. Azt szeretném kérni, hogy tisztázzátok ezt Harryvel, mert szegény teljesen kikészül...
-Látom. De nem tehetek ellene semmit.
-De tehetsz! Beszéld meg vele, zárjátok le ezt az egészet! Ez így nem jó, Skyler!
-Tudom! De figyelj, Zayn. Eddig haragban voltunk, mert nem bocsájtottam meg neki. És mikor bejelentettem, hogy megbocsájtok, vagyis nem bejelentettem, hanem elmondtam, akkor ismét, vagy még mindig, szerelmes lett. Nem tudok vele mit kezdeni!
-Tudod mit? Nem érdekel, hogy hogyan, de kérlek oldd meg!
-De Zayn...
-Nem! Nincs de! Oldd meg és kész!
-Jó, legyen. Megpróbálom.. -egyeztem bele, mert láttam, hogy ebből nincs kiút. Duzzogva felálltam a fotelből, és elsétáltam. Az ajtóban még utánam szólt:
-Hé! Köszi. -ölelt meg. Nem tudom mire fel, pedig semmit nem tettem, de jó volt. Ezután visszafeküdtem Niall mellé. Olyan aranyosan tud aludni, hogy nem bírtam levenni róla a szemem. Nem mertem becsukni, na meg nem is akartam, mert el voltam mélyülve a gondolataimban. Egyrészt azon gondolkoztam, hogy hogy lehet egy ilyen isten srác a barátom, másrészt pedig azon, hogy mit kezdjek Harryvel. Egy ideig nem jutottam semmire, majd azt gondoltam, az alvás segít. Megpróbáltam elaludni, de nem sikerült. A gondolataim ébren tartottak. Egyre inkább csak azon járt az agyam, hogy most azonnal lemegyek, és megbeszélem Harryvel. Először sikerült magam lebeszélni róla, de aztán már nem ment. Fogtam magam és lementem hozzá. Ott ült egyedül, szomorúan a Tv előtt és közben majszolgatta a chipsét. Leültem mellé és én is elkezdtem nézni a Tv-t. Csak rám pillantott egyet, majd visszafordult. Reklámba lehalkította, majd befordult, hogy teljesen szembe kerüljön velem.
-Mit tervezel?
-Hogy mi? -fordultam felé én is.
-Nem megbeszélni akarod ezt az egészet, ami köztünk van, volt?
-De, de nem teljesen értem a kérdést..
-Mit tervezel a jövőben Niallel?
-Hát nem szeretném elhagyni, az biztos.
-Bővebben?
-Tudod, én nagyon szeretem őt, és mindent megtennék azért, hogy visszakapjam, ha szétválasztanának. Ő jelenti nekem most a mindent. Meg persze ti, de ő.. Ő pótolhatatlan a számomra.
-Oh. Ö, értem..
-Figyelj, tudom, hogy neked ez így most nagyon rossz, de beszéljük meg normálisan! Nem az fontos, hogy én mit akarok Niallel, mert szerintem az egyértelmű, hogy nagyon szeretjük egymást. Hanem az a fontos, hogy ti ne veszekedjetek, mert ez árt a bandának, meg rontja a levegőt a házban. Tudom, hogy nehéz, de beszéljük meg, kérlek.
-Rendben. Kezdem én: Nagyon szeretlek. Nem bírlak elfelejteni és nem tesz jót nekem, hogy mindig itt vagy..
-Sajnálom, de nekem is találkoznom kell valahol Niallel. Tudod, hogy otthon nem lehet.
-Tudom. Na és, szeretnék veled jóban lenni, de azt Niall nem nézi jó szemmel..
-Majd beszélek vele. Most pedig én jövök: én is szeretlek Harry, de csak mint egy barátot. Lehet, hogy pont ez rontott el az esetünkben mindent, mert én sosem gondoltam rád úgy, mint ahogy te rám. És erről sem te, sem én, sem pedig Niall nem tehet. Szimplán így érzem. Egy valamit tudnod kell rólam. Nagyon nehezen felejtek és bocsátok meg. Amiket meg te tettél, azokról inkább ne is beszéljünk.. Csoda, hogy egyáltalán meg tudtam neked bocsátani!
-Igen, és én ennek is nagyon örülök. És annak is, hogy látom, boldog vagy. Igaz, hogy nem velem, de az vagy. Ráadásul az egyik legjobb barátommal, szóval így nyugodt is vagyok, hogy jó kezekben vagy.
-Ennek örülök. Én viszont nem örülök, hogy még mindig miattam vagy szomorú. Keresünk neked valami más csajszit, jó? Ha rám bízod, akkor tuti, hogy valami jó csaj lesz és kedves, jó fej is!
-De én nem biztos, hogy akarom ezt...
-Harry! Biztos, hogy akarod! Ha másért nem, legalább azért próbáld meg, mert én mondom!
-Rendben, legyen. De csak mert Te mondod!
-Rendben, legyen. De csak mert Te mondod!
-Remeeek! Ez is tisztázva! -öleltem meg- Na megyek vissza, kezdek keresgélni! -szaladtam fel a lépcsőn. Bekapcsoltam Niall laptopját, beültem az ágy egy üres szegletébe, majd elkezdtem keresgélni twitteren és facebookon egyaránt. Szinte csak üresfejű, plasztik cicákat találtam, így feladtam egy hirdetést, hogy szép, okos, kedves lány jelentkezését várjuk munkánkra! Leírtam a telefon számot és E-mail címet, majd azt is hozzácsatoltam. Ekkor Niall felkelt:
-Mit csinálsz?
-Jesszus, Niall! A frászt hoztad rám! Amúgy felraktam egy hirdetést, hogy kedves, okos és szép lányok jelentkezést várom.
-Minek?
-Harrynek. Hogy legyen barátnője. Mi másnak tennék fel ilyen hirdetést?
-És miért?
-Mert megbeszéltük és tisztáztuk a múltban történteket, és szeretném, ha nem enné magát rajtam, mert még mindig szeret. Érted?
-Hát persze! -mondta megsértődve.
-Jaj, ne legyél már féltékeny!
-Nem vagyoook! -majd kiszaladt az ajtón. Láttam pár lány jelentkezését, akit szimpinek találtam, megkértem, hogy hívjon fel a részletekért. Beszéltem egy-kettő ilyennel, mikor beszaladt Niall egy tálcával a kezében. Mi volt rajta? Persze, hogy a kedvencem: Sajt krémes kis szendvicsek, paradicsom, valamint egy kis desszertnek gumicukooor! Imádtam ezt. Amikor szomorú voltam ezt ettem. Amikor boldog voltam ezt ettem. Amikor valami történt velem ezt ettem. Egyszóval mindig ezt ettem. Hihetetlen, hogy még ezt is megjegyezte..
-De aranyos vagy! -adtam egy apró csókot a szájára.
-Csak ennyit kapok cserébe? -kacérkodott, majd letette a tálcát, elhúzta előlem a laptopot és megcsókolt. Egy jó hosszú szenvedélyes csókkal. Mikor még arrébb tolta a gépet, már sejtettem, hogy mi következik. Szép lassan a hátamra csúsztatott, és levette a pólóm. Én következtem, így levettem az ő pólóját. Így mentünk sorba minden ruhadarabon, majd fordult a helyzet és én kerültem felülre. Levettem bokszerét, felé emelkedtem, majd szép lassan ráereszkedtem...
-Kérsz gumi cukrot? -mondta, mikor kikecmergett mellőlem.
-Megint éhes vagy?
-Ma még alig ettem! És amúgy meg mit vársz, hogy ez után nem vagyok éhes, vagy mi?
-Na jó, ez esetben igazad van, mert én is éhes vagyok! -elkezdtük szép lassan megenni azt, amit felhozott, majd épp bekaptam az utolsó falatomat, mikor csörgött a telefonom. Nem tehettem mást, teli szájjal felvettem:
-Haló? -alig érthető módon beszéltem, ez észrevehető volt Niall nevetéséből is.
-Helló. Skyler Bluet keresem, te vagy az?
-Igen. Tessék! -nyeltem le végre az óriási falatot.
-Láttam a hirdetést az interneten, és abban szeretnék érdeklődni, hogy ez milyen munka lenne?
-Hát, igazából nem is munka. Tudod, az egyik barátom éppen egy rossz korszakát éli meg, és egy barátnőt szeretnék neki találni.
-Ja, értem. Az úgy más. Nekem most munka kellene, nem pedig pasi, úgyhogy elnézést, hogy zavartalak.
-Hát sajnos munkát nem tudok adni, és ellenkezőleg, nem zavartál. Össze tudnánk hozni egy találkozót? Szeretnék beszélni veled személyesen is. Mi is a neved?
-Alex vagyok. Alexis Burth. Elég zsúfolt vagyok, mert ugye állást kéne találnom, így nem tudom, mikor tudnánk találkozni..
-Jövőhét szombat? Sturbacksban?
-Ö, azt hiszem az jó lenne.
-Rendben. Akkor Sturbacks, délután 4. Örülök, hogy hívtál.
-Akkor majd ott. Szia!
-Szia! -majd tettem le- Szerintem meg van Harry új barátnője!
-Ez remek!
*Egy hét múlva*
Apámmal még mindig nagyon sokat vitáztam, vitázok, ami kezdi felrúgni a magánéletem. Bár nem jöhet hozzánk Niall, de én mehet hozzájuk. Ezáltal szinte minden napomat ott töltöm. A magántanárt felmondtam, nem járok suliba és nem tanulok. Így sokkal könnyebb az élet. Amikor látom Niallt és Harryt, akkor nem vitáznak, de Liamék még mindig azt mondják, sok a vita köztük. Hát remélem ez hamar megváltozik. Én egészen jó barátságba kerültem Harryvel és ez már nem is szúr annyira szemet Niallnek. Louis és Zayn egy folytában minket szívatnak Niallel, de élvezzük, mert be kell valljuk, tényleg jó tréfák. Liammal mindig tudok beszélni, ha akarok. Nagyon sokat segít és megért engem. Igaz rá a név 'Daddy Direction', mert tényleg úgy viselkedik, mint egy apa, aki segíti a gyerekeit. Eleanorékkal ismét elkezdtem beszélgetni, találkozni. Bár ez a sok felhajtás miatt, alig maradt időm Maryre. E miatt volt is egy kisebb vitánk, úgyhogy most épp mosoly szünet van köztünk. Megismerhettem Perriet is, mert egyik nap átjött Zaynhez, először mióta én itt töltöm szabadidőm. Nagyon kedves lány, nem tudom miért piszkálják folyton.. Természetesen nagyon sok időt töltök Niallel, és mondhatni, egyre boldogabbak vagyunk együtt. Bár sosem hiszem, hogy annál lehetek boldogabb, de Ő bebizonyította, hogy de. Életem legnagyobb csodája ő. Határtalanul boldog vagyok.
És eljutottam a jelenbe. Ma van szombat. Az a nap, mikor Harry leendő új barátnőjével fogok találkozni. Már nagyon várom, mert kedves, szimpatikus lánynak tűnt. Már nagyban készülődtem, mikor Liam szaladt be hozzám ilyedten és feldúltan.
2 Hozzászólás és új rész.! :D
U.i.: Niallnek boldogságos születésnapot.! :D<3
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)