18. ~ Balesetek

-Skyler nagyon nagy baj van! -rontott be Liam.
-Micsoda?
-Nincs kaja! -jött meg Louis is- Neeem, biztos, hogy van.
-Louis ne viccelődj! Nagy baj van. Niall nagyon rosszul van!
-Mi? Mi történt?
-Jött ki a stúdióból, mert ugye dalt egyeztetni volt, megcsúszott valamin és beverte a fejét. A mentősök már bevitték, de még mindig eszméletlen.
-Úristen! Mire várunk? Mennyünk már! -üvöltöttem. Nem tudtam mit tegyek. Nagyon kikészültem. Nagyon rossz érzés volt tudni, hogy a barátom, akit mindennél jobban szeretek, kórházban van és nincs magánál. A sokk hatása miatt nem gondolkoztam, és magassarkú volt rajtam, én meg elkezdtem futni, mint az őrült. Még a lépcsőnél sem lassítottam. Meg is lett a következménye. A lábam becsuklott alám, és legurultam a lépcsőn. Bevertem a fejem és éreztem egy utolsó koppanást, majd minden homályosodni kezdett. Egy alakot véltem felfedezni, valószínűleg Liam volt az, és hozzám beszélt, de ekkor már késő volt, elsötétült minden, majd lecsuktam szemem.

*Harry szemszöge*
Hazajöttem és mit hallok? Niall kórházban, mert beverte a fejét és eszméletlen. Szíven ütött a dolog. Tudom, hogy nem vagyunk mostanában valami jó kapcsolatban, de akkor is a barátom, és nagyon fájt, hogy rosszul van. Gyorsan összeszedtem pár cuccát, majd koppanásokat hallottam a lépcső felől. Azután Liam hangját, hogy siessünk. Leszaladtam, és megfagyott bennem a vér is. Skyler ott feküdt a lépcső alján, szintén eszméletlenül. Nem tudtam mit higgyek. Niall miatt csinálta? Vagy szimpla véletlen? Nem tudtam, de inkább az utóbbinál maradtam. Még az ijedtség is megfagyott testemben, mikor Louis hirtelen rám kiáltott:
-Ne csak állj már ott! Nyisd az ajtót és indítsd a kocsit! -tettem amit mondott, de nem a volán mögé ültem, mert nem lettem volna képes vezetni. Nagyon nehéz volt látni, hogy pont az a két ember van rosszul, akiket a világon a legjobban szeretek.

*Niall szemszöge*
Egy kórteremben ébredtem. Nagy fehér falak, rosszat sugalló környezet. Csak Liam volt bent. De ő ott ült az ágyam végébe, és engem nézett. Amint kinyitottam a szemem és körülnéztem, ő már mellettem is termett.
-Hál' Istennek, hogy jól vagy!
-Mi történt?
-Megcsúsztál a stúdió előtt és beverted a fejed. Nagyon aggódtunk. De nem emlékszel, hogy hogy történt?
-De. Jöttem ki, és egy kisgyerek csöpögtetett valamit. Megpróbáltam kikerülni, de pont belocsolta elém, és elcsúsztam. Utána semmi. De hol vannak a többiek?
-Nemsokára áthívom őket. Biztos jól vagy? Nincs semmi baj? Nem fáj semmi?
-Nem, teljesen jól vagyok. Bár egy kicsit fáj a tarkóm, de amúgy semmi.
-Rendben, akkor szólok a többieknek. -majd kiment. Ledöntöttem a fejem, majd gondolkozni kezdtem, hogy miért nincsenek itt a srácok. El nem tudtam képzelni, hogy hol vannak. Tudom, hogy nagyképűen hangzik, hogy itt kéne lenniük, de mi mindig ott vagyunk mindannyian, ha valakivel történik valami. Majd hallottam, hogy jönnek. Még megálltak az ajtó előtt, és mondtak valamit. Csak ennyit tudtam kiszedni belőle:
-Doktor úr, akkor..... ..... Biztos ne mondjuk el? -Louis hangja volt.
-Igen, biztos. Mert csak...... .... -ezeket is csak alig érthetően következtettem ki.
-Rendben. -mondta Liam, majd bejöttek.
-Sziaaa! -mondták egyszerre, mintha semmi baj nem lenne, pedig tudom és érzem is, hogy van valami.
-Sziasztok.
-Jó napot kívánok, Mr. Horan. Én leszek az orvosa. Dr. Alan Saltzmann vagyok.
-Jó napot, doktor úr.
-Most csinálni fogok néhány tesztet, hogy biztosan teljesen jól van-e, rendben? -bólintottam, majd belevilágított a szemembe, meg ilyen mindenféle hülyeséget csinált. Láttam a srácokon, hogy valami biztos nincs rendben. Persze mikor rájuk néztem, akkor mosolyogtak, de látszott, hogy az csak mű. Főleg Harryé. Ebből a legrosszabbra következtettem: Valami történt Skylerrel. Nem voltam benne biztos, de ha tényleg így van, akkor nem is tudom mi lesz velem! Miután kiment az orvos, kicsit hülyültünk még, aztán komolyra fordítottam a témát:
-Figyeljetek. Előttem nem kell titkolni, ha történt valami. És ne mondjátok, hogy nem történt semmi!
-De hát tényleg nincs semmi! -rázta a fejét Louis.
-Ugyan már! Nézz rá Harryre! Úgy néz ki, mint akit fejbe vágtak egy serpenyővel és lefestették fehérrel!
-Csak nem érzem jól magam. De semmi baj.
-Kérlek titeket, hogy ne hazudjatok! Tudom, hogy van valami! És tudom, hogy Skylerrel, mert különben már elmondtátok volna..
-De azt mondta az orvos, hogy nem mondhatjuk el, egyenlőre. -szólt közbe Liam.
-De azt is mondta, hogy nincs semmi bajom, úgyhogy igazán beavathatnátok már! -emeltem kicsit feljebb a hangom.
-Jó, rendben! Én nem bírom magamban tartani.. -tört ki Zaynből az igazság- Skyler lecsúszott a lépcsőn, mert magassarkúban futott le, beverte a fejét, eszméletlen, és rossz az agy működése!
-És a lába is eltört.. -tette hozzá Hazza, könnyes szemekkel. Nem tehettem róla, de mégis lelki ismeret furdalásom lett. A könnyek csak úgy folytak végig az arcomon. Majd akaratlanul is felkiáltottam:
-Nee! Az én hibám! Az én hibám..
-Dehogyis! -jöttek oda mindannyian. Behívattam az orvost.
-Doktor úr, elmehetek? -mondtam, a sírást visszafogva.
-Mivel teljesen jól van, igen. De ha bármilyen fájdalom, vagy szédülés vagy egyéb tünet jelentkezik, azonnal jöjjön vissza.
-Köszönöm. De úgysem leszek messze. -felkeltem az ágyból, felvettem a ruháimat és átkísértettem magam Skylerhez. Szörnyű volt őt így látni. Az egészért magamat okoltam, mert ha jobban vigyáztam volna, akkor nem esek el, és akkor Skyler sem fut a lépcsőn magassarkúban. Ha valami baj lesz vele, sosem bocsátom meg magamnak. Csak álltam az ajtóban lefagyva, őt nézve. Ennél rosszabb érzés nincs is, mikor az, aki a világon a legfontosabb, nagyon rosszul van, ráadásul miattad. Elkezdett csörögni a telefonja. Muszáj voltam felvenni.
-Haló?
-Haló? Ki vagy? Skyler Bluet keresem. Alex Burth vagyok.
-A barátja vagyok. Ő most nem tud beszélni. Milyen ügyben keresed?
-Ma lett volna egy találkozónk a Star Bucksban, de nem jött el. Csak ezt szerettem volna megbeszélni vele..
-Sajnos az nem fog menni egy jó ideig.. -szipogtam.
-Miért? Mi történt?
-Lecsúszott a lépcsőn és most eszméletlen...-itt már sírtam is.
-Oh, nagyon sajnálom. Ez esetben nem is zavarok tovább. Szia, jobbulást!
-Köszönjük, szia! -szép óvatosan letettem a telefont az asztalra, majd észrevettem, hogy Harry az ajtóban áll.
-Annyira sajnálom! -jött oda, és ölelt át.
-Nem, semmi baj, ez nem a te hibád. Csak nagyon rossz volt ezt kimondani: 'Eszméletlen'.
-Megértem.. Magadra hagylak. -majd kiment. Fogtam egy széket, az ágya mellé tettem, megfogtam a kezét és ráhajtottam a fejem. Csak reménykedni tudtam, hogy az életem értelme rendbe jön. Csak szorítottam és szorítottam a kezét, hogy érezze, vele vagyok. Ránéztem a gépre, amelyik az agyi aktivitását mutatja, és tényleg nem volt valami bíztató. De mikor elkezdtem sírni, és ráesett egy könnycsepp a kezére, és még jobban megszorítottam, akkor javult a működése. Itt már tudtam, hogy érzi, mindig vele vagyok, vele leszek, és tudtam, hogy van még remény.

2 Hozzászólás és új rész.! :D