7. ~ Tönkre akarsz tenni?!

Itt az új.:) Remélem elég izgalmasra fognak sikeredni a következő részek és azt is, hogy tetszeni fog. Jó olvasást kívánok hozzá. Ha lehetne kérnem, kommenteljetek. Köszi. :Dx


                                                        ~




"Elkezdtek könnyek gyűlni a szemembe, az emlékek meg feltörni. A mosdó padlóján végeztem, elkent sminkkel és borzasztó hajjal. Csak sírtam és sírtam, majd elolvastam.."


Ott ültem a WC padlóján, sírtam és közben olvastam Harry sms-ét. Épp kezdtem volna elfelejteni, élni nélkülük boldogan, erre tessék. Beállít egy újabb szarral:
'Szia. Nem szeretnélek zavarni, de engem még mindig nagyon bánt, hogy nem beszéltük meg. Nem szeretném ha ennek a valaminek, bármi is volt köztünk, így lenne vége. Tudom, hogy elcsesztem, de nekem semmit nem jelentett az a csaj. Kérlek szépen beszéljük meg! Azt is tudom, hogy valószínűleg utálsz, de én várni fogok rád, bármennyit is kell.             Harry.x'
Most megint, hogy hogy eszébe jutottam? Miért kellett ehhez 1 hónapot várnia? Én tényleg nem értem.. Ott ültem továbbra is és csak sírtam. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Kicsöngettek. Ez volt a második legrosszabb, ami történhetett. De az első is megjött. Ő sem maradhatott ki, király! Itt áll előttem Mary és becsukta az ajtót.  Senki se ki, se be.
-Mi a baj Sky? Oké, hogy óráról kijössz mert rosszul vagy, de ez nem rosszullét! Itt lelki bajok vannak, ha sírsz.. Mi baj? És nehogy azt mondd, hogy semmi, mert látom, hogy van valami...
-Semmi, Mary! Tényleg semmi.
-Skyler! A legjobb barátnőd vagyok, csak látom, ha van valami!
-Nem Mary, semmi sincs. Csak nagyon fáj a hasam..
-Könyörgöm, Skyler ne tedd ezt! Kikészíted saját magad! Nem hagyhatom! Most velem jössz! -ezzel felállított, rendbe szedte a fejem és kihúzott a mosdóból, egyenesen le a nővérhez. Azt mondta, hogy semmi bajom. Biztos csak beképzelem, hogy fáj valami, szóval ez már nem az ő kezelésére szorul. Remek! Még ő is beleszól.. Bementünk ezután az osztályfőnökhöz és Mary elkért minket mára a suliból. Szerencsére rám utalva el is engedett minket. Bár nem biztos, hogy szerencse, mert így addig fog engem nyúzni, míg el nem mondom neki mi a bajom. Ez teljesen így is történt. Haza mentünk, de hozzájuk. Náluk most senki nem volt otthon, mert az öccse suliban van 5-ig, anyukája konferencia gyűlésen, apukája meg elutazott pár napra. Leültetett az ágyára és faggatózott:
-Na, most komolyan. Biztos van valami, érzem! Légyszíves mondd már el, hátha tudok segíteni!
-Nem Mary, ezen nem tudsz! Ezen senki nem tud..
-De mondd már el, majd meglátjuk!
-Nem akarom elmondani!
-Miért? A legjobb barátnőd vagyok, úgy gondoltam, hogy mindent megosztunk egymással, de hát úgy látszik, hogy tévedtem!
-Nem, nem tévedtél! Csak ezt túl fájdalmas elmondani..
-Fiúról van szó?
-Igen.
-Ó szívem. Mondjad már, azon segíthetünk!
-Tudod az van, hogy mikor először találkoztunk, nem mondtam el mindent...
-Ezt, hogy érted?
-Úgy, hogy én azért mentem el arra az állásjelentkezésre, mert felejteni akartam. Csak már rögtön az első napon be is kavartak azok, akik miatt odamentem...
-Mi? Ó, Uram isten! A  One Direction? -nézett rám kikerekedett szemekkel.
-Igen. Az a nap után egészen jól ment, kezdtem őket elfelejteni. Nem beszéltem többet twitteren Niall-el és nem válaszoltam Harry üzeneteire. A többiekkel amúgy sem nagyon voltam, csak az egyik bulin játszottunk együtt, de semmi több. Eleanorral sem beszéltem, mert neki megmondtam, hogy úgy könnyebb lenne nekem elfelejteni őket, ha vele sem beszélnék. Daniellel meg nem barátkoztam olyan nagyon össze. Sokkal egyszerűbb volt az életem nélkülük. Sokkal jobban élveztem.
-Igen, de mi volt köztetek? Mármint Harry és Niall miért állt olyan közel hozzád?
-Hát, Harryvel a második napomon találkoztam, mert a rajongók elől egy kabinba menekült, ahol pont Lottie és én voltam. Ott kezdődött minden.. -kicsi szünetet tartottam, majd egy nagy levegő és belekezdtem. Elmeséltem neki mindent. Megmondtam, hogy ezért is pattintottam le Dustint is. Elég jól fogadta, de azután, hogy mindent elmondtam, feltette a kérdést. Azt a bizonyos kérdést, amit nem szeretnék megválaszolni és megmutatni, mert újra elkezdek bőgni:
-Oké, akkor nagyjából minden világos. Na de ha elfelejtetted őket, akkor most miért sírtál? Mi történt, hogy újra eszedbe jutottak?
-Öö.. hát.. Harry -mondtam neki elcsukló hanggal- küldött egy sms-t.
-Mi? Mutasd már!
-Jól van, tessék. -erre elővettem a telefonom, beléptem az sms-ekbe és rámentem Harry nevére. Csak egy pillantást vetettem az üzire, de már gyűltek is a könnyek a szemembe. Mary csak olvasta és olvasta. Újból és újból. Nem akarta elhinni, hogy a legjobb barátnőjének ilyen üzit írt Harry Styles. Majd mikor elkezdtek a könnyek lefolyni az arcomon, így szólt:
-Hát ez hihe.. Óó, bocsi. Nem akartalak ennyire felzaklatni! Sajnálom.
-Nem, semmi baj. Már tudom is, hogy mit fogok neki visszaírni.. -elvettem a kezéből és elkezdtem pötyögni:
'Figyelj, Harry. Pont kezdtelek volna elfelejteni téged és a balhédat, erre ismét felbukkansz. Nem akarok veled semmit megbeszélni, ami volt is köztünk, annak már azon a bizonyos estén vége lett. Tudod mennyire fájt, hogy ismét bedőltem és kihasználtak? Gondolom nem. Úgyhogy tartsd meg magadnak a magyarázatot, mert engem nem izgat. És csak egy kérdés: Miért kellett neked ehhez 1 hónapot várnod? Miért?                                       Skyler.x'
Ezután vettem egy mély levegőt és elküldtem. Mary kicsit furán nézett rám.
-Mi az? Ez volt a helyes válasz, mert ez legalább szívből jött. Csak is az igazat írtam le.. -ekkor már nem sírtam, újra erősnek éreztem magam. Szerintem ez hallatszott a hangomon is.
-Szerintem meg hagynod kellett volna, hogy megmagyarázza!
-Tudod te, hogy én hány ilyen ostoba magyarázatot hallottam már életemben? Nem fogok még egyet végig hallgatni úgy, hogy közben szemem sem rebben és a végén visszautasítom.
-Te tudod.. kérsz fagyit? -terelte el a témát. Szerencsére.
-Igen, szívesen ennék most. -ezzel lementünk a konyhába és szereztünk egy jó nagy adag csokifagyit. Beszélgettünk még, majd hazamentem, mintha suliból jöttem volna. Szerencsére ma nem volt melóm. Nagyban ülök a gép előtt mikor csengetnek. Az ő szokásuk, hogy állandóan házhoz jönnek, de biztos, hogy nem Harry, mivel ő mindig intézteti az ügyeit. És tessék, még is ő volt az!
-Mit akarsz itt?
-Csak beszélni.
-Nem szokásom idegenekkel beszélgetni!
-A legutolsó személyes beszélgetésünk kicsit furcsa volt a részedről és a válaszod is, szóval csak beszélni szeretnék veled. Kérlek, had menjek be, beszélgetni!
-Jelszó?
-Ö, nem tudom..
-Most akkor elárulom: Bunkóknak a belépés nem engedélyezett!
-Haha, nagyon vicces! Kérlek!
-Az étteremben és az üziben is csak az igazat mondtam. Nem fogom most sem másképp tenni. Menj el, kérlek. -ezzel, a válaszát meg sem várva becsuktam az ajtót. Majd hallottam valami érdekeset:
-Tudom a választ!
-Milyen választ? -nyitottam ajtót.
-Hogy miért vártam ennyit? Mert szerettem volna úgy érezni irántad, mint ahogy te érzel irántam. De nem sikerült. Utána próbáltalak elfelejteni, de nem ment. Majd beletelt egy hónapba, míg teljesen belepusztultam abba, hogy ezt nem beszéltem meg veled.
-Oké, akkor meg van az én kérdésemre a válasz. Neked nem volt kérdésed, úgyhogy viszlát, Harry Styles!
-De most van egy! -állította meg a lábával az ajtót- Miért nem akarod megbeszélni?
-Mert már annyiszor dőltem be embereknek, hogy nem fogok még egyszer! Volt akinek kétszer is hittem vagy akár háromszor, de most már nem fogom elkövetni ugyan azt a hibát. Elmondtam, tessék. Most már tényleg viszlát! -és most becsaptam az ajtót, felrohantam, betettem egy kis zenét, hogy véletlenül se halljam, ha akar valamit. Egy kis idő múlva Lottie állított be, egy igen csak szar hírrel..